Vannak helyek, ahol igencsak rosszul tűrik, hogy az embereket kétes, kísérleti GMO-s szerekkel akarják akaratukon kívóül beoltani. Rátámadtak Guetamala középső részén a covid oltási kampánnyal megbízott egészségügyi dolgozókra az emberek, akiket be akartak oltani.
Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a Maguilá nevű faluba érkező, mintegy tízfős csoport tagjait a helybeliek bántalmazták, több órán át fogva tartották, és csak a kiérkező rendőrök és önkormányzati vezetők rábeszélésére engedték el őket.
Beszámolók szerint a lakosok az oltóanyagot is meg akarták semmisíteni, az ampullákat földhöz vágták, vagy kövekkel zúzták szét.
A helyi egészségügyi központ vezetője, Gabriel Sandoval újságíróknak arra panaszkodott, hogy az emberek közül sokan nem is hisznek a betegség létezésében.
A 18 milliós Guatemalában – amely Közép-Amerika legnépesebb országa – az oltási kampányt egészségügyi dolgozók végzik, akik sok esetben házról házra, a legtávolabbi régiókban gyalog kénytelenek járni. Több térségben azonban az emberek nem hajlandóak felvenni az oltást, egyesek vallási meggyőződésükre, mások innen-onnan hallott értesülésekre hivatkozva.
Guatemala lakosságának eddig csak mintegy 14 százaléka kapta meg az oltás mindkét dózisát.
Forrás: BBC
[…] Szőke Mária írása. Teljes cikk: informatialibera.ro/hu/jogos-onvedelem… […]