Aktuális, Belpolitika

Kelemen Hunor igazi covid-terroristaként követeli, hogy Romániában minél több szakmai ágazatban legyen kötelező a kísérleti covid vakcina

Kelemen Hunor az RMDSZ (UDMR) elnöke szorgalmazza, sőt sürgeti  a Covid19 kísérleti vakcina kötelezővé tételét, minél több szakmai ágazatban, derül ki a Digi24 cikkéből.

Az RMDSZ elnöke igazi covid-terroristaként mantrázza nyilatkozataiban a globalista forgatókönyv szerint kiadott  egyen-propagandát a kísérleti covid-szérum kötelezővé tételéről.

Az idézett cikk szerint Kelemen azt is kijelentette, hogy, ha kell, akár karhatalommal is megerősítené, magyarán rendvédelmi szervekkel kényszerítené és ellenőrizné a kötelező oltás bevezetését, és inkább „őt átkozzák” azok, akik mégsem kérnek a több mint kétes, védőoltásnak még véletlenül sem nevezhető génmanipulált szerből. Mindezt perezze azzal indokolja, hogy senki ne kerüljön kürházba, vagy haljon meg az eddig hivatalosan  sosem izolált vírus következtében, de érdekes módon a kísérleti szerek okozta haláleseteket, a  GMO-s vakcina kockázatait és mellékhatásait, illetve az egész Covid19 féle  globális nagy csalást nem részletezte.

Kelemen azt is kijelentette, legszívesebben az  olaszországi  példát vezettetné be Romániában is, ahol minden munkavállalónak még azoknak is, akik a magánszektorban dolgoznak, kötelező beadatni a kísérleti szérumot.

Egy biztos, Hunor elvtárs jól tippelt, ugyanis valószínűleg nagyon sok erdélyi magyar átkozza meg ezért a kijelentésért is, bár ismerve a tulipános kisistenek vastag pofabőrét, és az elmúlt 30 év rutinját, nem igazán fogja a lelkére venni. Már ha van még neki olyan…

Az RMDSZ kongresszushoz kapcsolódva a tulipános párt a politikai komédia határát súroló plakátokkal reklámozza éppen önmagát, ahol azok a román politikusok „dicsérik” az RMDSZ-t, akik elé a parlamenti prostituáltként működő tulipános kisistenek letérdeltek az elmúlt időszakban a politikai konc kedvéért.

Forrás: Digi2

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile