Belpolitika

Kihirdette a román elnök az állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét

Kihirdette Klaus Iohannis államelnök hétfőn a 2021-es államháztartási törvényt, illetve a társadalombiztosítási költségvetés törvényét. A hivatal tájékoztatása szerint a 2021-es büdzsé a beruházásokra, a reformokra és a gazdasági növekedésre épül, és lehetővé teszi az életbevágóan fontos, de a múltban elhanyagolt ágazatok fejlődését.

A bruttó hazai termék (GDP) 7,16%-át kitevő költségvetési hiánycél komoly erőfeszítést feltételez a büdzsé konszolidálására, amely ugyanakkor nem terheli új adókkal az állampolgárokat. Ez megteremti a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági és társadalmi növekedés feltételeit. A költségvetésben jelentős összegek szerepelnek a szállítási infrastruktúra fejlesztése, kórházak és iskolák számára, ugyanakkor a COVID-19 elleni oltáskampány folytatására is. A beruházások az üzleti szféra megerősítését szolgálják, és lehetőséget teremtenek új fejlesztések, új munkahelyek teremtésére – olvasható a közleményben.

A parlament múlt héten fogadta el az államháztartási törvény tervezetét. A projekt szerint az állami költségvetést 173,700 milliárd lej összegű bevételre számítják ki, 326,407 milliárd lej kötelezettségvállalási hitellel és 261,050 milliárd lej költségvetési hitellel, a hiány 87,349 milliárd lej.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile