Belpolitika

Lebénult a metróközlekedés Bukarestben egy spontán sztrájk miatt – egyre nagyobb a feszültség a román fővárosban

Ha nem lenne elég az óránként változó  covid-megszorítások  káosza, hogy a bukarestiek idegesek legyenek, akkor megvolt a ráadás is, ugyanis pénteken teljesen  megbénult a bukaresti metróközlekrdés, egy spontán sztrájk miatt. Ez az egész közlekedésben nagy gubancokat okozott. Bukarestben pénteken nem indult el a metró, miután sztrájkoló metrómunkások elfoglalták a síneket az  egyik legfontosabb belvárosi állomáson, a fontos csomópontnak számító Piata Unirii térségében, és megakadályozták a metrószerelvények  közlekedését.

A szakszervezeti tagok konfliktusba kerültek a hálózatot üzemeltető Metrorex metróvállalat vezetésével, miután az bejelentette, hogy bezárja a szakszervezet által működtetett, földalatti kereskedelmi egységeket, amelyeket tűzveszélyesnek ítélt, és már a szakszervezet bérleti szerződése is lejárt 2018-ban.

Miután a szakszervezetnek nem sikerült megegyeznie a vállalattal, úgy döntött, mintegy 400 szakszervezetis és kereskedő részvételével bejelentetlen tiltakozást szervez. Eközben a Metrorex közleményt adott ki, melyben azt írja, „noha a szakszervezeti tagok utaltak arra, hogy listában foglalták össze a követeléseiket, az éjszaka folyamán nem reagáltak az ismételt meghívásokra a társaság vezetőségével folytatott találkozóra.

A hírtelevíziók által megszólaltatott szakszervezetisek szerint a tiltakozó akcióval arra akarnak garanciát kicsikarni, hogy a metrónál nem lesz létszámleépítés, bércsökkentés, és nem törlik el a pótlékokat, de Catalin Drula új közlekedési miniszter szerint a metróalagutak illegális elfoglalása nem az alkalmazottak érdekében történt, hanem egy maroknyi ember próbálja kiváltságait megőrizni – derül ki a reuters.com híréből.

Cătălin Drulă szállításügyi miniszter egy péntek reggeli Facebook-bejegyzésben törvénytelennek nevezi a tiltakozást, amely „feje tetejére állít egy egész várost”. A tárcavezető szerint a tüntetés nem az alkalmazottakról szól, az váltotta ki, hogy „egy maréknyi ember meg akar őrizni bizonyos előjogokat és zsíros állásokat”.

A bukaresti metrónál történt munkabeszüntetés törvénytelen, azt egy szociáldemokrata párti (PSD-) volt képviselő idézte elő, attól való félelmében, hogy elveszíti tényleges munka nélkül is jól jövedelmező állását – jelentette ki pénteken a miniszterelnök, hozzátéve, felszólította a belügyminisztert, hogy lépjen közbe a helyzet rendezése érdekében.

Florin Cîţu azt írta Facebook-bejegyzésében, „nem szenvedhetnek a bukarestiek azért, mert PSD egyik volt képviselője elveszti zsíros állását”.

A fővárosban naponta mintegy 700 ezer személy közlekedik a metróval.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile