Aktuális, Külpolitika

UPDATE:Az olasz államfő elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök lemondását – Lemondott Mario Draghi, Olaszország miniszterelnöke – Ezrek ünneplik a covid-miniszterelnök lemondását Olaszországban (+VIDEÓ)

Update: Az olasz államfő elutasította Draghi lemondását.

A döntéssel az államfő lényegében megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni.

Sergio Mattarella (borítóképünkön balra) olasz köztársasági elnök csütörtökön este elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök nem sokkal korábban benyújtott lemondását. Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez, és mérje fel a politikai erőviszonyokat.

A dpa német hírügynökség szerint Mattarella döntése, hogy elutasítja a kormányfő lemondását, lényegében azt jelenti, hogy megbízta Draghit, hogy próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni, amelynek minden valószínűség szerint már nem lesz tagja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) eddigi kormánypárt.

Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este, miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról. „Még az este benyújtom lemondásomat a köztársasági elnöknek” – közölte Draghi a kabinettel. Lépését a kormánykoalíció megszűnésével indokolta.

 

VIDEÓ: Tömegek ünneplik a covid-miniszterelnök lemondását Olaszországban 

„A kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé” – hangsúlyozta olasz miniszterelnök.

Bejelentette lemondását Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.

Még az este benyújtom lemondásomat a köztársasági elnöknek

– közölte Draghi a kabinettel. „Az utóbbi napokban igyekeztem, hogy folytatni tudjuk közös utunkat, sőt megkíséreltem teljesíteni a politikai erők felém intézett követeléseit. Amint az a mai parlamenti vita és voksolás mutatja ezek az erőfeszítések nem voltak elegendők” – mondta Draghi a kormányülésen.

„A kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé” – hangsúlyozta az Európai Központi Bank volt elnökéből lett politikus. Úgy fogalmazott, hogy

a kormány cselekvőképességének alapját képző bizalmi egyezség kudarcot vallott.

„Parlamenti beiktatási beszédem óta ismételten elmondtam, hogy ennek a kabinetnek csak akkor van létjogosultsága, ha világosan képes a kormányprogram megvalósítására, amelynek a politikai erők bizalmat szavaztak. Ez az egység alapvető fontossággal bírt az utóbbi hónapok kihívásainak kezelésében. Csakhogy ezek a feltételek mára már nem adottak” – tette hozzá.

Mint mondta, politikai szempontból nagy jelentősége volt annak, hogy az M5S nem vett részt a kormány energiacsomagjáról a felsőházban tartott szavazáson. A nap folyamán tartott szenátusi szavazáson az M5S frakciójának 61 tagja kivonult az ülésteremből. Az M5S hevesen bírálta a kormányt a többi között az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok és a kormányzati támogatások elosztása és mennyisége kérdésében.

Radio Genova – Twitter

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile