Aktuális, Társadalom

Maga a Pfizer vezérigazgatója sem oltatta be magát a GMO-s  „csodavakcinával”

Egy igencsak érdekes, lássuk be felháborító és gyanús eset hívja fel az emberek figyelmét arra, hogy mégsem összeesküvés elméletek, hanem valami óriási szélhámosság lappang az egész covid19 megnevezésű „pandémia” és az ehhez kapcsolódó globális oltáspropaganda körül.

Szombaton látott napvilágot, hogy a nagy oltóanyag gyártó a Pfizer vezérigazgatója Albert Bourla (fotó) sem kért a saját igen hatékonynak mondott covid elleni oltóanyagukból. Az eset akkor derült ki, mikor a vezérigazgató Israelbe akart utazni, valószínűleg az oltás biznisz tárgyalásaira, azonban kiderült, ő maga sem kapta meg az oltást, márpedig enélkül nem lehet most beutazni a zsidó államba. A gyógyszergyártó vezetője  azzal magyarázgatta, miért is nincs beoltva a saját cégje által gyártott génmanipulációs technológia szerint kifejlesztett vakcinával, hogy ő csak jó polgárként meg akarta várni, míg hivatalosan az ő korosztályára kerül a sor az oltási listán. A több mint nevetséges és az egész világot hülyének néző érvelést nem is kommentáljuk, esetleg annyit fűzünk ehhez az esethez is, hogy igencsak kilátszik a lóláb s az egész pandémiás világmaffiát, nem vírusellenes oltással kellene belőni, hanem igazságszérummal, s akkor csodálkozna a közvélemény igazán:..

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile