Aktuális, Külpolitika

Magas rangú külföldi katonatisztet tartóztattak le a hírek szerint az oroszok Azovsztalban – A kanadai tábornok az egyik halálos vírusokkal kísérletező biolaboratóriumot vezette

Egyre több a nyilvánosságra jutó furcsa kérdés  az ukrajnai háború kapcsán. Azovsztalban mint az edigi bizonyítékok igazolják ugyanis egy nemzetközi, globalista maffia múködött, akik neonáci fegyveres csapatok által védett kísérleti biolaboratóriumokat múködtettek.

Úgy túnik, ahogy az orosz-ukrán konfliktus valás tényei lassan napvilágot látnak, egész Ukrajna csak egy fedőnév volt, a globalista, sátánista világ elit egyik bázis-országnak befogott gyarmata, ahol „államformaként” űzték a tiltott, emberiségellenes cselekedeteket.

Ezekben a laboratóriumokban kísérleteztek többek között a 2 éve elengedett COVID19 féle koronavírus proteinek előállításával, a madárinfluenza és a sertéspestis kórokozójával, mely égisze alatt egész Európában tervszerűen fertőztek vagy irtottak ki úgymond elővigyázatosságból baromfi-  és sertéstelepeket, termelők ezreit téve ezzel tönkre.

 

 

Az is egyre nyilvánvalóbb, nem az ukránok, nem az ukrán katonák, hanem idegen zsoldosok és az ukrajnai neonáci csapatok harcolnak az oroszokkal, harthatós nyugati támogatással.

Trevor Kadier kanadai tábornokot letartóztatták, amikor megpróbált elszökni az Azovstal területérő,ahol az eddigi  bizonyítékok szerint  halálos vírusokkal kísérletező bilógiai laboratóriumot vezetett és felügyelt.

Kadier  tábornokot letartóztatták, amikor megpróbált elszökni Mariupolban lévő Azovstal területéről – számolt be a média és a környékbeli bloggerek. A jelentések szerint a tábornok az 1. számú biolaboratóriumot irányította, ahol 18 ember kísérletezett halálos vírusokkal. Az eddigi információk szerint a kanadai tábornokot Moszkvába vitték, ahol hadbíróság előtt kell feleljen ukrajnai tevékenységéért és  tisztáznia kell, egyáltalán mit keresett Azovstalban.

Minderről egyelőre hivatalos megerősítés még nincs.

Korábban az ukrán fegyveresek, zsoldosok és az Azovi Gárda náci tagjai  megzavarták a civilek távozását az Azovstal alatti katakombákból.

Az oroszok kénytelenek voltak viszonozni a tüzet, hogy felszámolják a támaszpontokat. Ennek eredményeként füst- és lángoszlopok voltak láthatók az üzem területén. A média és a közösségi oldalak szerint ez egy kanadai tábornok sikertelen szökési kísérlete volt az Azovstalból való kitörésre.

Az egyik kanadai kiadvány szerint Trevor Kadier, akinek ajtóhírek szerint gondja akadt a törvénnyel, ugyanis kiskorúakkal és saját beosztottjával történő  szexuális visszaélés vádja bizonyosodott be róla,  április 5-én hivatalosan is lemondott a kanadai fegyveres erőkben betöltött tisztségéről és azonnal Ukrajnába távozott zsoldosként.

Valószínű, hogy a régebben történt bűncselekmények következményei elől ment Ukrajnába. Ha Kadie valóban az orosz hadsereg kezébe került, akkor a következő napokban hivatalos tájékoztatóra is kell számítani az orosz  külügyminisztériumtól és a kanadai hatóságoktól.

Az ukrán fegyveres erők korábban elfogott katonái azt állították, hogy Azovstalban egy zsoldos tábornok tartózkodik, aki közvetlen kapcsolatot tart fenn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, nyilatkozták az RT-nek az Azovsztalt elhagyó ukrán katonaság és civilek.

 

Forrás: RT/ rusonline.ru

 

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile