Aktuális, Magazin

Mikor a covidiotizmus már a Sorsnak is sok: A színpadon esett össze az oltatlanokat kigunyoló humorista, az agymosott közönség lelkesen megtapsolta a valódi rosszullétet

Heather McDonald amerikai komikus előadás közben esett össze, miután viccelődni kezdett az oltatlanokkal. Az ájulása láttán a közönség nevetett és tapsolt – azt hitték ez is a show része.  Az eredmény egy koponyatörés.

Heather McDonald humorista egy teltházas rendezvényen adta elő műsorát az arizonai Tempe városában.

A hölgy éppen azzal viccelődött, hogy van 3 kísérleti covid oltása és még több is, de ez meg sem kottyant neki.  Ám ekkor következett a döbbenetes pillanat: Amint a videófelvétel is mutatja, az 51 éves nő váratlanul összeesett.

A közönség lelkesen tapsolt, feltételezve, hogy ez a műsor része volt. A komikus ekkor még eszméleténél volt. A 911-es hívást követően mentőautóval kórházba szállították.

Később úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, mi történt, mert hirtelen megszédült. Ilyen eddig még nem történt vele.

 

Forrás: Média Forrás

 

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile