Teljességgel logikátlan, az orvosi és járványügyi tételeknek ellentmondó sátáni történet zajlik Izraelben. Is. Azonban mivel itt oltották be legnagyobb százalékban a lakosságot, a zsidó állam egyfajta előtáncos ebben a Covid19 nevű sátáni tragikomédiában, mely egyre nyilvánvalóbban valami teljesen másról szól, nem egy virózis megfékezéséről. És az sem elhanyagolható, hogy Magyarországon is egy az egyben az fog bekövetkezni, ami Izraelben, ugyanis egyazon parancsra/forgatókönyvre teljesítenek a covid-diktátorok.
Az izraeli hatóságok, a The Times of Israel jelentése szerint bejelentették, hogy több mint valószínű, még ebben az évben a NEGYEDIK ADAG PFIZER kísérleti szert is be kell, adják az embereknek Izraelben, az állítólagos „vírus mutációk” miatt. (Nota bene: itt ismét meg kell jegyezni , hogy egy olyan vírus, ami hetek alatt kimutatható mutációkra lenne képes nagyjából 2 hét alatt kipusztította volna az emberiséget. )
Erről Salman Zarka az izraeli vakcina kampány vezetője nyilatkozott, aki többek között ezt mondta:
„- Ilyen lesz ezután az életünk a járvány hullámai miatt.”
Ez pedig magyarán azt jelenti, hogy az eddigi kísérleti szerek az égvilágon semmilyen védelmet nem adtak az úgynevezett „immunizáltaknak”, a „védettségi igazolvánnyal” a kiváltságosak, oltottak kasztjába terelteknek, akiket a jelek szerint most már életük végéig oltani akarnak. Míg meg nem halnak.
Elképzelni is rossz, hogy milyen következményekkel járhat az, ha az emberi immunrendszert pár havonta próbálják átprogramozni a géntechnológiás mRNS szerekkel, melyeket bűncselekmény lenne ezek után „védőoltásnak” nevezni. Nincs, az a vírus mely ilyen veszélyes lehet az emberi szervezetre és immunitásra, mint ez a gyalázatos emberkísérlet, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy beváltotta vajon előállítói tervét vagy éppen ellenkezőleg csúfos kudarcot vallott.
Mert ha az volt a cél, hogy az embereket kitegyék egy kísérleti szer következményeinek és ezzel ki tudja hova sodorják ezt a vírusháborús társadalmat, akkor sikerült a tervük. De ha az volt mégis a cél, hogy genetikai szerekkel fékezzenek meg egy virózisos megbetegedést, a jelek szerint csúfos kudarcot vallottak.
Már amennyiben egyáltalán beszélhetünk bármilyen járványról, a vírusdetektálásra alkalmatlan PCR tesztek, a soha nem igazolt vírus-izolálás, a gyilkos kórházi covid –protokoll, hamis statisztikák tükrében.
Mintha csak az auschwitzi haláltáborok kísérleti laboratóriumának fantomjai támadtak volna fel, hogy beteljesítsék a sátáni tervet, amit Dr. Mengele annak idején nem tudott befejezni.
Érdekes megjegyezni, hogy a magyarországi, kormány-ellenőrízte lakájmédiában, Salman Zarka negyedik oltásra vonatkozó nyilatkozatával egyidőben azt kezdték nyomatni, hogy „Izraelben a koronavírus – járvány megfékezését jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas”.
Teljesen érthető, nem? Nem.
Egy a nyilvánvaló itt nagyon hazudnak az embereknek. Kérdés, vajon mi lehet azoknak az „immunizáltaknak” a fejében, akik az első, a második, a harmadik, a negyedik „oltás” után is úgy vélik hogy mindez az egészségük érdekében történik és cseppet sem gyanús?!
-szmm-
Forrás: The Times of Israel