Aktuális, Társadalom

Miről szól a „harmadik hullám”? – a fertőzöttségi ráta felturbózása csupán az oltási kampány sunyi nyuszi-csele

Ugye sok olvasónkat érdekel az, hogyan lehetséges, hogy ahogy nő a beoltott személyek száma úgy növekszik a „covid19” pozitívnak nyilvánított esetek száma is Romániában? És nemcsak ott. Tehát minél több ember kapja meg a csodaszurit, annál több covidos betegről ír a sajtó. Hát nem Isten áldása egy ilyen vakcina, mely terjedésével újra terjed maga az alapjárvány? Hát nem.Az egész harmadik hullámról szóló covid mizéria ugyanis nem más, mint az oltási kampány tömegmanipulációjának sunyi kis részlete.

Ugyanis mint kiderült, azokban a városokban ahol fergetegesen magas a covidos esetek száma, ahol dübörög a harmadik hullám, ott minden oltási ütemet fel lehet rúgni és lehet oltani orrba-szájba a kellőképpen bepánikoltatott népet. Bárki beoltathatja magát Románia legfertőzöttebb városaiban. Így nagyon sokan, akik eddig esetleg vacilláltak, most  a hirtelen megugró, azaz, fogalmazzunk pontosan megugrasztott számok láttán (melyek úgy ömlenek a propaganda sajtó csatornáiból, mint megrepedt kanáliscsőből a szennylé) megijednek s beállnak a beoltandók sorába. Teszik ezt azért is, mert a nem sok eredménnyel, de annál nagyobb társadalmi presszióval járó szigorításokkal tele van már az emberek hócipője.

Valószínűleg a „covid19”  forgatókönyvének megírói már rég megkomponálták ezt a harmadik hullámot is, pont akkorra, mikor az oltási kampány szárba szökken.

Ugyanis kiderült, Románia nyolc legfertőzöttebb megyei jogú városában – az ország többi része előtt – már szerdán megkezdődik a koronavírus elleni oltáskampány harmadik, a teljes felnőtt lakosságra kiterjedő szakasza – jelentette be keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheoghita katonaorvos, a kampány koordinátora.

Olyan településekről van szó, ahol az utóbbi kéthetes fertőzési arány meghaladja a lakosság 4,5 ezrelékét.

A nyolc legfertőzöttebb nagyváros közül hét – Kolozsvár, Temesvár, Gyulafehérvár, Brassó, Nagybánya, Petrozsény, Zilah – Erdélyben található, a nyolcadik pedig a dél-romániai Giurgiu. Ezeken a településeken március 15-étől kezdődően további 74 oltóközpontot nyitnak meg, és már szerdától kezdődően bárki feliratkozhat a vakcinára.

Az ország többi részén hétfőtől nyitják meg a feliratkozás lehetőségét a teljes felnőtt lakosság előtt, de az áprilisban kezdődő harmadik szakaszban is elsőbbséget fognak élvezni az első két szakaszban kiemelt társadalmi rétegek képviselői.

-mm-

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile