Aktuális, Vélemény

Mitől rettegnek a „oltottak”? Mi ez a „gyűlölethullám” az „oltatlanok felé?  – avagy egy vírus fertőzéstől talán lehet védekezni, de hogy védekeznek egy kísérleti szer ismeretlen rövid és hosszú távú mellékhatásaitól?

A sátáni Covid19 hadművelet során nagyon fontos csel, taktika volt az, hogy még a kezdetek kezdetén megosszák, egymásra uszítsák az embereket. Azt a társadalmat, melyet hónapok alatt ketté tudtak választani, az OLTOTTAKRA és az OLTATLANOKRA.

Hónapok óta figyelem ezt a több mint ördögi taktikát, s lassan rá kell, jöjjek  nem az esetleges vírusveszély a legnagyobb baj itt, hanem mindaz, amit  ennek ürügye alatt elkövettek azok a politikai, gazdasági  erők, akik az Isten teremtette embert valamiért úgy akarják kezelni, mint valami beszélő, tudat és döntésképesség nélküli, idomított főemlősöket.

Mindjárt eszmefuttatásom elején le szeretném szögezni,NEM VAGYOK OLTÁSELLENES.  De az ellen igenis minden lehetséges módon fellépek, hogy egy védőoltásnak hazudott, ám a védőoltások orvosi definícióit teljességgel nélkülöző, géntechnológiás mRNS szérumot erőszakkal és zsarolással  rákényszerítsenek az emberi társadalomra, miközben maguk a kényszerítők is ( többféle-fajta) tudománytalan dajkamesével fűszerezve beismerik, ez a GMO-s szer, mely előállításához abortált emberi magzatok sejt-részecskéit használták fel , biza minden plandémiás globalista-PR ellenére sem véd meg sem a fertőzéstől , sem attól, hogy a beinjektált személy ne terjesszen tovább vírusfertőzést. Hogy akkor mire jó? A hivatalos válasz szerint arra, hogy úgymond kevesebb és enyhébb tünetekkel betegedjenek meg a beoltottak. És az az igazság, tanulmányaim, tapasztalataim és dokumentációim alapján ki merem jelenteni, ekkora szemenszedett hazugságot ritkán olvastam, hallottam. S ezt alátámasztják azok az egyre másra kiszivárgó bizonyítékok, miszerint az úgynevezett negyedik hullámos covidosok között nagyon sok az oltott beteg. Belemerülhetnénk abba is, hogy a PCR tesztek nagyjából megbízhatatlanok, hogy erre már a covid-háború kezdetekor akadémikus víruskutatók figyelmeztették a kormányokat, persze teljesen hiába, meg azt is megkérdezhetném, mi a halál holdkórós faszáért hazudják azt, hogy egy genetikai segédeszköz, lásd a PCR teszt, ami alkalmatlan vírusok kimutatására, olyan csodafegyverré vált, melyre hamis statisztikákat építve foglyul ejthetik az emberi társadalmat. Végülis érthető, ha egy géntechnológiás szérum és egy genetikai teszt játszik ebben az egészben, csak az nem érthető, miért hiszik a Covid19 terrorakció végrehajtói azt, hogy ezen a kerek világon mindenki hirtelen elfelejtette az orvostudomány, a genetika és a virológia alapjait?

Mert aki a valós tudományra hivatkozik  most a szemenszedett  „hivatalos”hazugságokkal szemben  az azonnal közellenségnek, konteósnak, sőt „vírustagadónak” lesz kikiáltva. Na, ez a „vírustagadó’ szó az egyik kedvencem itt, nemcsak azért, mert ilyen szó igaziból nincs is, hanem mert ez az a szó, mely szépséges magyar nyelvünk segítségével megMAGYARázza mitől félnek igaziból a covid-terroristák. Ezt most nem fejtegetem, de mindazok, aki anyanyelveként bírja szép magyar nyelvünket,tessenek ezen eltanakodni. Istentagadó szó van. Vírustagadó nincs, mert ez a valami, amit vírusnak neveznek, nem Isten!

Szóval, ha egy oltásról lenne szó valószínűleg én sem és a hozzám hasonlók sem ódzkodnánk, de egy eleve hazugsággal indított szert már had ne nyomjanak belém, mert nem vagyok én egyetlen kísérleti populáció  laboratóriumi főemlőse sem!

Ugyanis ezeket a szereket, éppen most, még abban a 3-4 éves szakaszban kellene tesztelni, ami általában a majmokon hajtatik végre. És így lett majommá, beszélő, főemlőssé degradálva jelen pillanatban a Homo Sapiens – ek jelentős része.

Ami az oltottakban növekvő agressziót, gyűlöletet illeti, nagyon remélem mégsem a furcsa szérum magatartászavarokat és érzéskelési módosulásokat okozó mellékhatása, csak simán a FÉLELEM.

Minap egyik „falumbeli” oltott ember, bizonyos T úr, kirakott  a Facebook oldalára egy bejegyzést, amiben standapityere azt kívánta, hogy minden oltatlan dögöljön meg rakásra. Így. Schlussz pássz!

Az „oltott” itt azt reméli, hogy minden „oltatlan” elpatkol…No comment!

Most ne bolygassuk, hogy én meg mit kívánnék egy ilyen pszichopata senkiházinak, hanem mi „oltatlanok” próbáljuk csak elképzelni, mitől félhetnek most azok az emberek, akikbe így vagy úgy, de beadták ezt a covid-szérumot, amiről napról-napra egyre több kétes történet, tény lát napvilágot, lásd . a mellékhatásokat, az ehhez kapcsolódó haláleseteket.

Mert tényleg hátborzongató lehet, olvasni, hallani azt, hogy egyre többen  halnak meg, bénulnak le ettől a szertől, miközben az illető tudja, az ő szervezetében is ott van, bele van injekciózva az a géntechnológiás valami, ami annyira sem véd meg a jelek szerint, hogy a „beoltott” maszk nélkül és a valódi védettség biztonságával élje életét, ahogy ezt az ember megteheti más, sok, valódi védőoltás esetében.

Itt  felvetődik persze a kérdés, vajon miért egy állítólagos  krízishelyzet alatt kellett teljesen ismeretlen védekezési módszerrel kísérletezni, aminek sem a kimenetelét, sem a kockázatait, mellékhatásait nem ismerhetik még a tudomány emberei sem? Ez valahogy olyan, mintha égne a ház, de a tűzoltók nem a megszokott vízsugárral, oltóhabbal akarnának oltani, hanem azt mondanák, nosza, itt ég a fejünk felett a nagy pandémiás háztető, de mi most had próbáljunk már ki egy teljesen új oltóanyagot, egy olyan folyadékot, amit még senki nem használt tűzvész eloltására és nem is tudni, eloltja vajon a lángokban álló háztetőn a tüzet vagy sem. Erről ennyit, És még én vagyok a konteós!?

LEGYEN MÁR VILÁGOS JELEN ESETBEN HA BIOLÓGIAI FEGYVERRŐL BESZÉLÜNK, AZ EGYÉRTELMŰEN MAGA A COVID-SZÉRUM (AMIT TOVÁBBRA SEM VAGYOK HAJLANDÓ VÉDŐOLTÁSNAK) NEVEZNI ÉS NEM A SARS -COV 2 VÍRUS.

Valójában, legalább is elméleti, logikai síkon megértem, hogy némely „oltott”szorong, retteg, és ezért elkezdi gyűlölni, támadni azokat, akik kétkednek, és nem adatják be maguknak azt a valamit, azt a genetikai izét, oltást vagy nevezzük, aminek akarjuk, ami az „oltottak” szervezetében már ott van és ott is marad most már örökre.

És azok, akiknek ez a szer ott van a szervezetébe beinjekciózva, micsoda félelemmel, szorongással leshetik, olvashatják azokat az eseteket, tanulmányokat, melyek a GMO-s oltás okozta mellékhatásokat, haláleseteket ismertetik, s közben arra gondolnak ez a szer, amiért sem orvos, sem kormány, sem senki felelősséget nem vállal, most már  bennük is ott ketyeg…

Egy kísérleti csoportban s gondolom itt is, azért ott a kontroll csoport, a placebósok és azok, akik megússzák…

Adja  Isten, hogy minél kevesebb embernek legyen baja mint a covid-szérumtól, mind a virózistól, és minél kevesebben kerüljenek a covid-protokoll kórházi halálsorára.

Igaziból nem tudom, mi lenne most a helyes konklúziója ennek az írásnak..

De kérem, ahogy én nem gyűlölöm azokat, akik ízért vagy azért beadatták maguknak a géntechnológiás szert, úgy ne gyűlöljenek azok engem sem, aki azt mondom, emberi döntésjogom alapján én bizony jobban tartok ettől az ismeretlen és felettébb gyanús szertől, mint bármilyen vírustól!

Az ember, attól ember, hogy megkapta Istentől a szabad döntésjogot!

Tartsuk tiszteletben ezt! És ne zsaroljunk, ne kényszerítsünk aljas politikai manőverekkel senkit arra, hogy akarata ellen beadasson magának egy szert, amiben nem bízik, amitől fél, mert ez már emberiségellenes bűncselekmény!

A Bibliában meg vagyon írva, hogy az meberiség pusztulására törekvő Gonosznak a hazugság, az ámítás a legnagyobb fegyvere… Miért nem próbálunk hát védekezni ez ellen, hiszen Isten olyanná teremtett minden embert, hogy eleve képes erre!

És ne feledjük, erőszakkal senki emberségét nem lehet elvenni, csak ha az illető önmagától tagadja meg emberségét, emberi valóságát és ezáltal teremtő Istenét!

 

Szőke Mária

 

 

Abonează-te
Notificare la
guest

1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile