Aktuális, Külpolitika

Nem lesz kötelező COVID oltás Németországban – A Bundestag egyelőre elutasította a génterápiás kísérleti szer kötelezővé tételét

Egyelőre mégsem lesz kötelező az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) okozta betegségtől (Covid-19) védő oltás Németországban, mert a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elutasította az erről szóló indítványokat.

Az általános oltási kötelezettségről januárban kezdett parlamenti vitában a kormányoldal – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – képviselői nem alakítottak ki egységes álláspontot, és az ellenzékkel sem sikerült megállapodásra jutniuk.

Az oltási kötelezettség kormánypárti támogatóinak eredeti szándéka szerint a felnőtteket – 18 éven felülieket – kellett volna az oltás beadatására kötelezni, de nem sikerült többséget szervezni a kezdeményezéshez sem a koalíciós pártok frakcióiban, sem az ellenzékkel együttműködve. Így végül csupán azt indítványozták, hogy a 60 éven felülieknek írják elő az oltást. Azonban ez az indítvány sem nyerte el a képviselők többségének támogatását. A csütörtöki, név szerinti szavazáson 378 nem szavazattal, 296 igen szavazat és 9 tartózkodás mellett vetették el a javaslatot.

A szociáldemokraták és a Zöldek képviselőinek többsége ugyan támogatta az előterjesztést, de a liberálisok 92 képviselője közül 79 ellene voksolt. “Nem tartozik az állam feladatai közé, hogy felnőtt embereket arra kényszerítsen, hogy akaratuk ellenére védekezzenek” – húzta alá a szavazás előtti vitában Wolfgang Kubicki parlamenti alelnök, a kötelezettséget elutasító liberális képviselők vezetője. Az ellenzék nem segítette ki a megosztott kormányoldalt, bár a legnagyobb ellenzéki erőnél, a CDU/CSU pártszövetségnél a többség nem utasítja el az oltási kötelezettség gondolatát. Ezt fejezi ki a szövetség saját indítványa, amely szerint úgynevezett lépcsőzetes oltási mechanizmus révén a járványhelyzet alakulásának függvényében, eseti alapon kell dönteni arról, hogy mely korcsoportnak vagy foglalkozási csoportnak kell előírni a kötelező oltást. Ezt az indítványt 496 nem szavazattal, 172 igen szavazat és 9 tartózkodás mellett utasította el a Bundestag.

Igennel csak a CDU/CSU frakciójában szavaztak, de ott sem mindenki, öten tartózkodtak, ketten az előterjesztés ellen voksoltak. Az összes többi frakció csaknem teljes egységben utasította el a CDU/CSU javaslatát, az oltási kötelezettség ügye így egyelőre elbukott a német törvényhozásban. A szövetségi kormány kezdettől távol tartotta magát a vitától, arra hivatkozva, hogy a képviselőknek önállóan, a lelkiismeretük alapján, a frakciófegyelem elvének felfüggesztésével kell dönteniük az ügyről.

Az általános oltási kötelezettség bukása nem érinti azt a tavaly decemberben elfogadott törvényt, miszerint az egészségügyben és az ápolás-gondozás területén dolgozóknak március 15-ig meg kellett szerezniük a teljes oltást a Covid-19 ellen.

 

Forrás: MTI

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile