Aktuális, Külpolitika

Netanjahu továbbra is folytatja a Covid19-projektet, az új izraeli miniszterelnök  háta mögött tárgyal a Pfizer vezetőivel, akik  Izraelt  „kísérleti laboratóriumnak” nevezték

Hiába váltották le a volt izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut, az továbbra is folytatja agresszív covid-lobbiját, valószínűleg az új, megválasztott Naftali Bennett miniszterelnök háta mögött, derül ki a Times  of Israel cikkéből.

Netanjahu tárgyalásokat folytatott a Pfizer vezetőivel, Albert Bourla vezérigazgatóval, aki nemrég kijelentette egy interjúban, hogy a Pfizernek, Izrael az elsőszámú kísérleti laboratóriuma, a covid kísérleti szerek kapcsán, majd ezt követően Pártja színeiben egy közleményt adott ki, melyben azt állítja a gyógyszergyártók őt tájékoztatták a Covid19 manőver fejleményeiről, s ezért ő tárgyalt velük a lakosság további oltásáról és az állítólagos „delta variáns” terjedéséről.

Netanjahu közleményében az is benne van, hogy a  Pfizer-el folytatott tárgyalások során arra a következtetésre jutottak, hogy minél hamarabb és minél több izraeli állampolgárnak be kell adni a harmadik kísérleti vakcinát, és erről ő folytat tárgyalásokat. Hogy a jelenlegi kormánynak és miniszterelnöknek erről mi a véleménye, nem derült ki, de lássuk be elég furcsa, hogy az ellenzéki Likud párt és a bukott volt miniszterelnök tárgyal a több milliós nagyságú vakcina szállítmányokról és az izraeli emberek sorsáról.

Netanjahu a jelek szerint törvénytelen módon mindent megtesz most azért, hogy a jelenlegi, megválasztott izraeli kormány elől eltitkolja a Pfizerrel kötött megállapodásokat és az egész hatalmas vakcina bizniszt.

Forrás: Times of Israel

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile