Aktuális

Nyolc rendőr került börtönbe, mert összevertek két tinédzsert, akik nem viseltek maszkot

Hihetetlen rendőrségi visszaélés borzolja a romániai közhangulatot. Több bukaresti rendőr követett el hivatali visszaélést és szolgálat közben, az igazoltatott személy róvására elkövetett tettlegességet, mikoris súlyosan bántalmaztak két tinédzser korú fiút, azért mert azok nem viseltek a szabadban maszkot.

A rendőröknek nem igazán nevezhető, emberszabású pszichopatákat az ellenük tett panaszt követően lefokozták és vizsgálati fogságba vetették.
Nyolc bukaresti rendőrt vettek őrizetbe a fővárosi ügyészség utasítására, annak vádjával, hogy tavaly szeptemberben súlyosan bántalmaztak két tinédzsert, azzal az ürüggyel, hogy azok nem viseltek arcmaszkot a szabadban. Az ügyészek szerint a rendfenntartók megkínozták, megalázták és egy félreeső részen magukra hagyták a két áldozatot – tájékoztat a Hotnews.ro.
A kilencedik rendőrt bírósági felügyelet alá helyezték, és kínzásban való bűnrészesség miatt bíróság elé állítják. Sajtóértesülések szerint a vádiratban az alábbiak szerepelnek: a rendőrök az egyik fiatal egy üres telekre hurcolták ahol körülbelül egy fél órán át verték, majd magára hagyták a több sebből vérző fiatalt.
A másik fiút állítólag megbilincselték, rendőrautóba zárták, és Zeţari térségének egyik utcájába vitték, ahol kirakták a kocsiból és magára hagyták.
A nyomozást a Bukaresti Törvényszék melletti ügyészség és a Korrupcióellenes Igazgatóság ( DNA) folytatja az eset kapcsán.
guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile