Aktuális, Külpolitika

Orbán Viktorék kihirdették: Kötelező az oltás az egészségügyben dolgozóknak Magyarországon. Megjelent az egészségügyi dolgozók “alapimmunizálásáról” szóló kormányrendelet, amely szerint minden olyan egészségügyi dolgozónak kötelező lesz az első két koronavírus elleni védőoltás felvétele, aki még nem kapta meg

Mint ez az izraeli példa szerint múködő magyar kormánytól várható is volt, pénteken kihirdették, hogy kötelezővé tették a covid kíséleti vakcinát az egészségügyi dolgozóknak Magyarországon. A bejelentésen nem is kell meglepődni, hiszen Magyarország  lépésről-lépésre követi ugyanazt az előre megírt forgatókönyvet, melyet Izrael és több , globalisták irányitotta állam teljesít.

Tehát a NEM KÖTELEZŐ, nem kötelezhető, még KÍSÉRLETI szakaszban levő  oltásból, mától egy covidterrorista kényszerítő, zsaroló fegyvert csináltak.

Megjegyzendő, Magayrország talán az egyetlen olyan állam, ahol még véletlenül sem jeleztek a hivatalos sajtóban egyetlen , a kísérleti vakcina okozta súlyosabb szövődményt vagy halálesetet. Ez érdekes módon kimarad a kormány covidmédiájának napi  jelentéséből, noha a közösségi médiában megalakult csoportok megosztásaiból kiderül , Magyarországon IS nagyon sok mellékhatás és több haláleset előfordult már a kísérleti vakcina beadása után.

Logikusan következtetve, a következő hetekben Magyarországon is emelkedni fog a beoltottak között az úgynevzett “delta variáns” terjedése, pont mint Izraelben történik. Hogy ez így lesz, erre máris fogadást lejhet ajánlani.

A covid ellenes vakcinák a  prospektusuk szerint 2023 -ig kísérleti szakaszban levő gántechnológiás szernek számítanak, tehát teljesen törvénytelen bárkit arra kényszeríteni, hogy beadasson magának egy kísérleti gyógyszert.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője pénteken a közmédiának elmondta, a rendelet augusztus 15-én lép hatályba, és az egészségügyben dolgozóknak 15 napjuk van arra, hogy megkezdjék az oltási sort.

Jelezte: a harmadik dózis felvétele nem kötelező nekik, de az emlékeztető oltás felvételének lehetősége előttük is nyitva áll.

A még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell venni az oltás első dózisát. Az egészségügyi szolgáltatók nem hozhatnak létre új jogviszonyt olyan egészségügyi dolgozóval, aki nem veszi fel az oltást és meg kell szüntetni a jogviszonyt azzal az egészségügyi dolgozóval, aki megtagadja az oltás felvételét.

A munkáltató felhívhatja az egészségügyi dolgozót arra, hogy igazolja a védőoltás felvételét, illetve arra is, hogy a védőoltást a határidőig felvegye avagy az oltás alóli mentességet megalapozó orvosi szakvéleményt bemutassa.

Forrás: Metropol 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile