Aktuális

Óriási üzletet sejt a „szintetikus hús” előállításában Bill Gates – kezdjük már érteni miről is szól a „sertésinfluenza”, a „madárinfluenza” és a többi kreált vírusról szóló manipuláció ?!

Azzá válsz amit eszel? – vetődik fel a kérdés, a géntechnológiás szintetikus élelmiszerágazat fejlődését figyelve. Géntechnológiás módszerekkel kívánnak úgynevezett “szintetikus húst” előállítatni abban a vállalkozásban melynek fő szponzora a két hírhedt milliárdos: Jeff Bezos és Bill Gates, írja egyik cikkében a CNCB.

Eddig 158 millió dolláros támogatást adtak erre a több mint furcsa vállalkozásra, melynek az a célja, hogy a laboratóriumokban előállított  ( állítólag ízre és állagra a valódi húshoz hasonlító) mesterséges hús, úgynevezett „szintetikus húst” állítsanak elő és ezt tömeges fogyasztásra vessék be.

 

A kiszivárgott vállalkozás máris óriási vitákat generált, ugyanis egyelőre nem tudni milyen, az emberi egészségre súlyosan káros vagy genetikailag módosító hatásokkal bíró mellékhatásai lennének annak, ha emberek ilyen génkezelt akármiket ennének.

Érdemes megemlíteni, hogy 2020-ban az alternatív élelmiszer-ágazat robbanásszerű növekedést ért el, az amerikai kiskereskedelmi forgalom 27% -os előrelépéssel, a teljes piaci érték 7 milliárd dollárra emelésével – mutatják a Plant-Based Foods Association (PBFA) adatai, egy kereskedelmi csoport, amely több mint 200 vállalatot tömörít.

A szintetikus, GMO-s húsok ellen tiltakozók azt sem tartják kizártnak, hogy hasonló géntechnológiás módszerekkel előállított szintetikus „húsokat” kísérleti célból már egy ideje etetnek az emberekkel, s ebben az amúgy illegális kísérletben a nagy gyorsétkezde láncok partnerek.

 

 

Az Egyesült Államokban körülbelül 2 esztendeje hatalmas felháborodást váltott ki például a McDonalds egyik reklámja, amikor azt írták egy reklámszövegben, hogy  azon a héten, náluk „ csak igazi csirkehúsból” készítik az ételeket. Hogy addig miből készíthették persze nem derült ki. Lehet jobb is.

Összerakva a történet mozaikdarabjait, talán mégsem kéne konteónak nevezni azokat az állításokat, melyek szerint a WHO parancsára elindított sertés- és madárinfluenza „járványok” és az ezekhez kapcsolódó tömeges állatleölések tulajdonképpen nem járványokról szólnak, hanem egy globalista manőverről.

 

 

Érdekes megjegyezni a jelenlegi covid-mizéria margóján azt is, hogy a géntechnológiás módszerekkel előállított élelmiszerek egyes tudományos feltételezések szerint az emberi szervezetben olyan genetikai módosulásokat okozhatnak, melyek jelenlétét nem mással, mint a jó öreg, világkarriert befutott  PCR teszteléssel illetve a lakosság szennyvizének elemzésével lehet kimutatni. Ugyanis ezek a tesztelési módszerek abban a formáéban, ahogy a Covid19 éra óta végzik ezeket, víruskimutatásra és vírus okozta megbetegedés diagnosztizálására  alkalmatlanok, mivel ezek genetikai módszerek.

Persze lehet „konteósozni” azokat, akik ezeket felvetik a különböző fórumokon, azonban a hatalmas pénzösszeg és a globálisan gerjesztett társadalmi manipuláció egyértelműen sejteti, hogy amiről szól az sok járványnak mondott hazugság, z köszönő viszonyban sincs semmilyen valódi légúti megbetegedéssel.

 

Forrás: capital.ro

guest
2 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Tomiie
Tomiie
2 ani în urmă

Ezt a történetet már 1976-ban Louis de Funes segítségével már a nagyközönség elé tárták. A film címe: Szárnyát vagy combját.
Ha valamit rá akarnak forszírozni az emberekre, akkor először egy szép történetben eléjük teszik (ezek az úgynevezett mozifilmek, amik arra készültek, hogy szórakoztassak az embereket) és majd mikor már megtörténik teljesen normálisnak fogják tartani. Aztán lehet mondani, hogy ezek már megjósolták… Dehogy jósolták, tudták azok már rég…

Felcser Levente
Felcser Levente
2 ani în urmă

Van medvék elég,jutna hús az egész világnak. De ők csak egyék meg a műhúsukat!

Telefon
766166668