Aktuális, GREAT RESET, Tények mögött a lényeg

Oroszország bizonyítékokra hivatkozik arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok hozta létre a COVID-19-et – FURCSA, HOGY ENNEK ELLENÉRE OROSZORSAZÁG NEM HATÓROLÓDOTT EL HIVATALOSAN A WHO COVID-KAMUJÁTÓL

BEVEZETŐ HELYETT EDDIG MEG NEM VÁLASZOLT KÉRDÉSEK:

Az „ukrán-orosz, azaz a Nyugati globalista maffia és az Orosz Föderációcsatája során az egész világ idegit borzolták azokkal a hírekkel, tudósításokkal, melyek során felfedték, Ukrajna területén több tucatnyi titkos, katonai laboratóriumot működtetett az Egyesült Államok, ahol évek óta kísérleteztek biológiai fegyverek előállításával is.

A 2022. február 24 -én indított orosz támadás az orosz beszámolók szerint azért vált elkerülhetetlenné, mert az oroszok rájöttek arra, az ukrajnai titkos biolaborokban olyan kísérletek is folytak, melyek során genetikai kutatásokra alapozva, bizonyos népcsoportokra, ez esetben jelesül a szláv, orosz népre speciálisan kifejlesztett biológiai fegyvert akartak bevetni. A jelentések szerint ezeket a biológiai fegyvereket ukrajnai oroszokon tesztelték az amerikai laboratóriumok kutatói.

HA AZ OROSZOKNAK BIZONYÍTÉKAIK VANNAK ARRA, LÁSD. LENTEBB, HOGY A COVID19 AZ USA ÁLTAL KIFEJLESZTETT  BIOLÓGIAI FEGYVER, MELYNEK SEMMI KÖZE SEMMILYEN VALÓDI , A TERMÉSZETBEN ELŐFORDULHATÓ KÓROKOZÓHOZ, AKKOR MINDEDDIG MIÉRT NEM HATÁROLÓDTA EL A WHO COVID-PROTOKOLLJÁTÓL ÉS AZ EGÉSZ VAKCINA PROPAGANDÁTL?

SZEPTEMBER 30-ÁN UGYANIS AZ OROSZ LAPOKBAN MÉG MEGJELENT AZ A KAMU COVID esetszám illetve beoltottsági ráta JELENTÉS, AMIT A GLOBÁLIS PANDÉMIA FORGATÓKÖNYV SZERINT , ELŐRE MWEGÍRT FORGATÓKÖNYV ÉS MGHAMISÍTOTT ORVOSI STATISZTIKÁK ALAPJÁN KÖZÖLNEK 2020 FEBRUÁRJA ÓTA.

 Felvetődik a kérdés, miért is nem szálltak ki nyilvánosan az oroszok ebből a WHO féle, ma már nyilvánvalóan hamis COVID-terrorból, illetve arra sincs válasz egyelőre, hogyan lehetett egy állítólagos, 2020-ban még nem ismert, biológiai fegyverre előállítani az orosz COVID vakcinát is, a Sputnikot, ami a jelek szerint pont olyan  súlyos mellékhatásokkal bír mit a Pfizer, AstraZeneca és a többi covid-méreginjekció?

Mi alapján állították akkor elő vajon a Sputnik Covid oltást? Egy sosem izolált vírusra vagy egy titkos biológiai fegyverre ugyanis nem lehet se Sputnikot se semmilyen más védőoltást gyártanI.

A TELJES CIKKET ITT OLVASHATJA TOVÁBB.

Ugyanitt feliratkozhat hírlevelemre is, és emailcímére érkeznek  cikkek, írások.

IDE kattintson.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile