Aktuális, Belpolitika

Raed Arafat szerint ő “nem kell, magyarázkodjon itt senkinek semmiért”, Jordániába utazott s állítólag készül elhagyni Romániát(+videó)

Kétségtelen, hogy jelenleg a romániai politikusok közül Raed Arafat egészségügyi államtitkár viszi el a pálmát a „leggyűlöltebb politikusok” nagydíjának versenyén. Legalábbis ez derül ki a napok óta tartó romániai tüntetés-sorozatból, ahol a polgárok Arafat lemondását és felelősségre vonását követelik az egész embertelen, káoszba és az országot, az emberek életét tönkre tevő covid-mizériában.

A szír származású romániai államtitkár folyamatosan kapja a fenyegetéseket, a tüntetők nem egy helyen a maszkok mellett a fényképeit is elégették.

Lássuk be Arafat nemcsak a globalista forgatókönyv szerint kiadott covid-protokoll végrehajtatása miatt lett ennyire közutálatnak „örvendő” szereplője ennek a vírusháborúnak, hanem arrogáns megnyilvánulásai is jócskán nyomtak a latban.

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatai pedig csak olaj a tűzre, mint például minapi kijelentése, miszerint a romániai  covid féle, úgynevezett járványügyi megszorításokat nem is a romániai valóság szerint határozták meg és kényszerítették az emberekre, hanem betartva globalista gazdáik parancsát, egyszerűen átvették a franciaországi forgatókönyvet, nem foglalkozva azzal az aprósággal, hogy Romániában teljesen más a helyzet.

A tüntetéseket követően egy nyilvános esemény után a jelenlevő újságírók kérdéseket akartak feltenni neki, ám Arafat arrogánsan, köztisztviselőtől megengedhetetlen módon elhárította a kérdéseket, mondván, hogy ő „nem köteles semmire magyarázatot adni senkinek itt”. A minősíthetetlen viselkedésről a Romania TV riporterei felvételt is hoztak nyilvánosságra. Ugyanis igenis nagyon sok olyan kérdés vár válaszra az egész p(l)andémiás őrület kapcsán, amire Arafatnak és az ország vezetőinek válaszolni kell. És valamikor válaszolni is fognak.

Romániában óriási a feszültség a jelenlegi covid-megszorítások miatt, a halálkórházakból kiszivárgott rémtörténetek miatt, az agresszív oltás-propaganda miatt, és ez a feszültség csak nőni fog, ha az egészségügyi államtitkár, aki mindezeket elrendelte, ennyivel rázza le a közvélemény képviselőit, hogy ő „nem kell, magyarázkodjon itt senkinek semmiért”.

A romániai hírek szerint Raed Arafat Jordániába látogatott, állítólagos hivatalos baráti látogatásra. Az ottani kormánnyal akar memorandumot aláírni valamilyen homályos „közös katasztrófa-elhárítás” címszó alatt, miközben az arab országban puccskísérlet miatt polgárháborús hangulatok uralkodnak. Vajon milyen közös katasztrófa-elhárítási biznisze lehet Romániának Jordániával? -vetődik fel a kérdés.

Szóval elég homályos ez az Arafat-i szerepkör, amit még gyanúsabbá tesz az a hír, miszerint az egészségügyi államtitkár eladta bukaresti lakását és azt rebesgetik a kialakult helyzet miatt fontolgatja, hogy elhagyja Romániát.

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Dori Fabian
Dori Fabian
3 ani în urmă

Emlékszem arra, amikor sok évvel ezelőtt bíztunk benne, elkönyveltük, mint idegent, aki rengeteget tett a romániai egészégügyért. Sikerült teljesen eladnia magát! Ott üljön, ahová menekült!!