Aktuális, Külpolitika

Romániában egyelőre nem lenne lehetséges a „vakcina-útlevelet” bevezetni

Javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság szerdán egy, a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására. Az Európai Unió végrehajtó testülete ezzel is elő kívánja mozdítani, hogy az európaiak szabadabban utazhassanak, és enyhüljenek a közös piac működését nehezítő rendkívüli intézkedések negatív hatásai – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben.

A sajtóban „vakcina-útlevélnek” nevezett közös uniós oltásigazolásra, más néven zöld tanúsítványra vonatkozó jogalkotási javaslat bemutatásakor a bizottsági elnök elmondta, előterjesztésük a megkülönböztetés-mentesség és az uniós állampolgárok alapvető jogainak szigorú tiszteletben tartásán alapul.

Az oltási könyv szerepét betöltő digitális zöldigazolvány a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen – közölte az elnök.

A román miniszterelnök Florin Cîţu úgy véli, Romániában egyelőre nem lesz bevezetve ez az okmány, mivel a lakosság töredéke kapta meg eddig a covid-oltást. A román pártok között az USR Plus veri az asztalt leginkább a vakcina útlevél minél előbbi bevezetése miatt. A nép ügyvédje Renate Weber is úgy véli, ilyen utazási okmány egyelőre nem lesz bevezetve.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile