Aktuális, Vélemény

Sátáni maszkabál „covid19” fedőnév alatt – a román egészségügyi miniszter Marionett-showja kamerák előtt (+videó)

Az úgynevezett védőmaszk egy globális jelkép lett mára, „hála” az egész Földön elterjedt covid-terrorizmusnak, ami többet rontott már eddig is az emberi civilizáción és emberi magatartásformán, mint tette ezt, tehetné ezt bármilyen fertőző vírus.

Embermilliók arcán éktelenkedik a koszos arcmaszk az utcákon, azzal (az orvosilag soha alá nem támasztott) felkiáltással, hogy ez így véd a vírusoktól.

Aztán sorra kiderül, hogy maguk a báb-politikusok sem igazán veszik komolyan ezt a hamis védelmet, hazug maszkolást, ugyanis a globalista világuralom kormányokba beültetett marionett figurái sorra buknak le a maszkviselés kapcsán. A propaganda sajtó pánikkeltő vallomásaiban, mikor erre felbérelt alakok vallanak a covid okozta rémségekről már standard szöveg ez: „mindig hordtuk a maszkot, minden járványügyi intézkedést betartottunk” … de hogy ezek szerint a maszk és a járványügyinek mondott intézkedések nagyjából semmit nem érnek, senki nem hajlandó tudomásul venni az aljas agymosás sodrásában.

Legutóbb a jelenlegi román egészségügyi miniszter Vlad Voiculescu alakított egy nevetséges-szánalmas maskarádét a kamerák előtt, egy sajtónyilatkozatra készülve. Voiculescu, aki sokak szerint minden idők legidétlenebb és legbugyutább román egészségügy minisztere ( pedig ilyen szempontból, lássuk be,  erős mezőnyben kell szelektálni) hirtelen nem tudta, akkor kell neki most maszk vagy nem kell neki most maszk, és a covid propaganda lakájmédiájának ukázai alatt  prezentálta, hogy valóban mennyit érhet ez a fajta járványvédelem. Voiculescut  múlt héten is elkapták a szemfüles sajtósok, hogy magasról tett a maszkkötelezettségre a bukaresti parlament előcsarnokában. Ebből  botrány is lett, amit úgy kentek el, hogy a miniszter fizetett egy kis pénzbírságot ezért a maszktalanságért.

Akkor felvegye, ne vegye, toporgott a miniszter miközben a kamerák vették, akkor most hogy is kell…hiszen épp a maszkhordási kötelezettségről kell valami „okosat” előadni a kamerák előtt… és eszébe sem jutott, hogy az egészségéért aggódjon, nehogy elkapojon valamit, hiszen  ez az egész  igaziból  állítólag nem a szereplést, hanem a vírusvédelmet hivatott szolgálni…

Megjegyzendő, hogy a legtöbb országban szigorúan megbüntetik azokat, akik nem hajlandóak a koszos rongyokat az arcukon hordani a sátáni vírus-háború idején, miközben vezénylő politikusok sora szegi meg rajtakapva ezt az embertelen és ostoba szabályt, melynek hangsúlyozzuk semmi orvosi vagy járványügyi alapja nincs.

Elnézve a mellékelt videót el lehet gondolkodni miféle járvány és miféle járványkezelés lehet az, amit  a Voiculescu féle politikai Marionett-bábok  vezényelnek le, miközben fogalmuk sincs mikor is kell, hordják a szimbolikus arcrongyot a látszat kedvéért és mikor nem…

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile