Aktuális, Külpolitika

Startol az új kormány Izraelben, véget ér a Netanjahu uralkodása – kérdés: bíróság elé állítják a korrupciós  ügyei miatt?

Ha minden a terv szerint halad, Izraelben vasárnap leteszi az esküt az új kormány, ezzel véget vetve Benjámin Netanjahu rekordhosszú, tizenkét éves kormányzásának, illetve a belpolitikai válságnak, amely miatt két év alatt négy választást is tartottak az országban. Kérdés, hogy Netanjahu ezt követően valóban bíróság elé  áll e, az ellene folyó több korrupciós ügy miatt?

A várható új kabinetet vezető, ultranacionalista Naftali Bennett ígérete szerint a következő években azért fog dolgozni, hogy véget vessenek Izrael megosztottságának, és az ország visszatérjen a „normalitáshoz”.

A nyolcpárti koalíció a politikai paletta széles spektrumát felöleli, van köztük még egy kisebb arab párt is, amely először lesz tagja a kormánynak. Amennyiben a szűk parlamenti többséggel bíró szövetség akár egyetlen tagja is kiesik, könnyen kormányválság alakulhat ki. Netanjahu, aki ellenzéki vezetőként továbbra is aktív részese kíván lenni az izraeli politikának, másra sem vár.

Az AP amerikai hírügynökség összeállítása szerint a következőkre lehet elsősorban számítani az új kormány alatt:

Törékeny koalíció

A kormányszövetség pártjainak mindössze szűk többsége van a 120 fős izraeli parlamentben, a Kneszetben, és tagjai között vannak jobb-, bal- és centrumpártok. Az egyetlen dolog, amelyben mind egyetértenek, az az, hogy a korrupciós vádakkal szembenéző Netanjahunak távoznia kell, mégpedig anélkül, hogy az országban ismét választásokat kelljen kiírni.

 

Várhatóan olyan mérsékelt programot fognak hirdetni, amely az ideológiai különbségek ellenére elfogadható lesz mindenki számára, kerülve az igazán megosztó kérdéseket. Az első nagy kihívás a költségvetésről való megállapodás lesz, ennek tető alá hozása 2019 óta nem sikerült. Ezt bizonyos gazdasági reformok és infrastruktúra-fejlesztési tervek követhetik.

 

Bennett a megegyezés értelmében a ciklus első két évében fogja betölteni a miniszterelnöki tisztséget, utána a centrista, volt újságíró Jaír Lapid veszi át az irányítást – már amennyiben kitart addig a koalíciós kormány.

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile