Nyílt titok, hogy a befutott politikusok holdudvarában mindig sok az ingyenélő, kegyenc, visszavezethető ez a jelenség a történelem kezdetéig. Manapság is, ha szétnézünk a politikusok mellett lebzselő csapaton, sok olyan személyt láthatunk, aki a két szép szeméért vagy simán nepotizmusból kap zsíros fizetést, de nem dolgozik semmit. Ez mondhatni normális jelenség a politikai suskusok mezején, míg a politikai érdekek miatt nem kell megbogarászni egy-egy politikust…
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a szenátus hozzájárulását kéri a Florian Bodog volt egészségügyi miniszter elleni bűnvádi eljárás elindításához.
A korábbi tárcavezető, jelenlegi szenátor ellen hivatali visszaélés, közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítás és hivatalos okiratok meghamisítása miatt vizsgálódna a DNA.
A vádhatóság szerint Florian Bodog egészségügyi miniszterként közbenjárt annak érdekében, hogy személyi tanácsadója egy éven át megkapja a tisztsége után járó fizetést, noha nem jelent meg a munkahelyén, és nem látta el a szerződésébe foglalt feladatokat. Mivel az illető nem járt be dolgozni, Bodog írta alá helyette a jelenléti íveket, és két egyéni munkaszerződésre, valamint egy egyéni felelősségvállalási nyilatkozatra is odahamisította az illető aláírását.
A DNA szerint a volt miniszter tanácsadója 75 656 lejjel károsította meg a szaktárca költségvetését azáltal, hogy jogtalanul kapott fizetést.
A DNA 2019 szeptemberében is kérte a szenátustól Florian Bodog mentelmi jogának megvonását, a felsőház akkor elutasította az erre vonatkozó igénylést. ( Forrás: Agerpres)