Több mint 5 millió amerikai, közel az első Moderna vagy Pfizer koronavírus-oltáson átesettek 8 százaléka nem vette fel a második oltását az Egyesült Államokban – írja a New York Times. A második oltás elmaradásának több oka is van.
Az amerikaiak mostanában érik el azt a pontot, ahol a kereslet a vakcinák iránt már kisebb lesz, mint a kínálat, ugyanakkor a második oltások felvétele is lelassult az utóbbi időszakban.
Egyre csak nő azoknak az amerikaiaknak a száma, akik az előirányzott időponton nem vették fel a második immunizáló oltásukat. Míg a kezdetekben, az oltások megkezdésekor még csupán 4 százalék volt az arányuk, most már 8 százalék körül alakul ez a szám.
A második oltást különböző okok miatt nem adatják be, például előfordult, hogy az oltási időpontra érkezőknek az oltóponton nem tudták biztosítani azt az oltóanyagot, amire nekik második oltásként szükségük lett volna, ezt a problémát ugyanakkor már megoldották azóta.
A második oltást elhagyók között azonban vannak, akik szándékosan döntöttek így, ugyanis tartanak az mellékhatásoktól,