Aktuális, Külpolitika

Több mint egy millióan tüntettek  Londonban a covid-terror ellen, nagy a valószínűsége, hogy a brit egészségügyi miniszter emiatt és nem a szeretője miatt mondott le

Több mint egymillió ember tüntetett szombaton Londonban a covid terrorizmus ellen. A brit rendőrség mindent megpróbált, hogy feloszlassa a tömeget, azonban nem sikerült nekik.

A megatüntetésen az egy millió ember a covid terror elleni jelszavakat skandált s követelték a szanitéc diktatúra hazugságainak és sátáni manipulációjának befejezését és a normális, emberi méltóságot tiszteletben tartó életet.

 

 

 

A nemzetközi fősodratú sajtó szombaton tálalta a hírt, miszerint Matt Hancock egészségügyi miniszter  lemondott, mert    lefotózták, ahogy a titkárnőjével csókolózott, s még a  covid-őrület előírta 2 métert ( SIC!) sem tartották be. rz azonban nagyon átlátszó hazugság.

Nyilvánvaló, hogy a brit egészségügyi miniszter nem egy hirtelen előkapott és megszellőztetett kurva-botrány miatt mondott le, hanem nyilván az egyre jobban elharapódzó tüntetéssorozat miatt és mert nagy Britanniában a covid terrorizmus  hazugságai lassan átcsapnak a szigetország felett. Angliában  a hivatalos ( tehát teljességgel megbízhatatlan valóságalappal rendelkező jelentések szerint  ismét nagyon sok a covid pozitív eset, ez azonban azért is furcsa , mert Nagy Britanniában a legnagyobb a lakosság átoltottsága. tehát nagy a valószínűsége, hogy vagy a jelentések adatai hazudnak vagy az emberek a kísérleti vakcina miatt betegedtek meg tömegesen.

 

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile