Aktuális, Külpolitika

Trump úgy véli, a covid kísérleti vakcina, “harmadik adagjának” a világra erőltetése nem más, mint a Pfizer óriási pénzszerző manővere (+videó)

„Úgy vélem, a „harmadik oltás” nem  más, mint a Pfizer gyógyszergyártó cég hatalmas pénzcsinálási módszere” jelentette ki Donald Trump volt amerikai  elnök egy interjúban a Fox Business Mornings with Maria című műsorában, ahol telefoninterjút készítettek vele.

„ Amikor ezek a vakcinák megjelentek,azt állították, hogy ezek  “egész életre szólóak “, majd pár hét múlva változott a szöveg a vakcinákról, ekkor már csak egy – két évig nyújtott állítólag védelmet, és most, a harmadik oltás beetetésénél  már látom is a dollárjelet azoknak a  szemében, akik a Pfizer -t működtetik.”

Az interjú azt követően készült, hogy világszerte hivatalos szöveg lett, hogy az állítólagos „vírus mutációk” miatt szükséges a harmadik adag oltás is.

Trump az őt kérdező riporternek azt felelte, hogy Bidenék nem tudták és nem is akarták megfelelően kezelni a kialakult covid mizériát.

„ Nekem ez az egész harmadik oltás féle propaganda egy óriási pénzkereső biznisznek tűnik, amit a Pfizer vezérkara irányít.”- jelentette ki Trump.

“Gondoljunk csak a pénzre, amit bezsebelhetnek a harmadik vakcina világszintű szórásáért. Új adag… nagyszerű! Új adag új dollármilliárdos bevétel. Ez az üzlet!”

Az Egyesült Államok Gyógyszerügynöksége (FDA) hivatalosan még nem javasolta a harmadik adagot, de várhatóan hamarosan megteszi .

A Pfizer vakcina valószínűleg teljes jóváhagyást kap idén ősszel, számos haláleset és mellékhatás ellenére. Mindez azonban nem gátolta meg a globalista elit irányította bábkormányokat, hogy a kísérleti szert kötelezővé tegyék embercsoportoknak.

Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban minden oltóanyag csak sürgősségi felhasználási engedéllyel rendelkezik egyelőre, tehát kísérleti szernek számít.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile