Aktuális, Külpolitika

Újabb horrortemető Kanadában: meggyilkolt indián gyerekek holttestét rejtik a tömegsírok

Több mint 160 jeltelen sírt találtak a Vancouver-sziget közelében lévő egykori bentlakásos iskola helyén – írja a Vancouver Sun.

A lap beszámolója szerint a Penekalut törzs közléséből az nem derül ki, mikor tették a felfedezést, de annyit tudni, hogy 160 azonosítatlan sírról van szó, amely az egykori Kuper-szigeti bentlakásos iskola területén helyezkedik el. A Kuper-szigeti Ipari Iskola 1889-től 1975-ig működött, és „Kanada Alcatrazaként” emlegették távoli fekvése miatt és azért, mert nehéz volt onnan elmenekülni.
A Brit Columbia Egyetem Indián Lakóiskolák Történeti és Párbeszéd Központja a feljegyzésekre hivatkozva úgy véli, 1890 és 1966 között több mint 100 diák halt meg csak ebben az iskolában. Egy lány testvérpár megfulladt, amikor 1959-ben megpróbált megszökni, egy másik diák pedig 1966-ban öngyilkosság áldozata lett.
  A Manitobai Egyetem Nemzeti Igazság- és Megbékélési Központja 202 olyan diákról rendelkezik információval, akik a szigeten található bentlakásos intézmények egyikében halt meg. Köztük sok áldozat a már említett Kuper-sziget ről származik.  „Engem és a családomat is felzaklatja az, ha hallunk (elvesztett szeretteinkről), akik nem tértek haza ebből az intézményből. Ez nagyon tragikus és szomorú” – nyilatkozta a törzs egyik tagja.
Elmondásából az is kiderül, hogy arra számít, további tömegsírok lehetnek még feltáratlanul.  Justin Trudeau miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Penekalut törzs megállapításai országszerte tovább mélyítik az őslakosok fájdalmát. Azt is közölte, a kormány elkötelezett amellett, hogy elmondja, mi is történt a bentlakásos iskolákban.
Utóbbi intézményeket a katolikus egyház működtette egészen 1996-ig. Számítások szerint nagyjából 150 ezer őslakos gyereket szakíthattak el családjuktól. Itt a beszámolók szerint nyomorúságos körülmények között tengődtek. Kutatók úgy vélik, több gyermek elhanyagolás, tuberkulózis és agyhártyagyulladás miatt veszítette életét.
Ugyanakkor akadt aki a nemi erőszakból származó sérülései miatt hunyt el, de többeket vertek is és ez okozta halálukat. Ezen eseteket azonban sosem jegyezték fel.
Forrás: Népszava
Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile