Aktuális, Tények mögött a lényeg

Újabb két gyermek halt bele a nagy covid vakcina-kísérletbe

Pénteken két gyerek haláláról számolt be a covid vakcina emberkísérleteinek eredményeit is összegző hivatalos portál a  VaccineImpact.com .

Habár a Covid “oltások” egyike sem engedélyezett sürgősségi alkalmazásra 17 éven aluli gyermekeknél, hetek óta nyilvánosan zajlanak olyan (törvénytelen) klinikai emberkísérletek , amelyek során már  a 6 hónapos gyermekeknek  is beadják a kísérleti szérumokat.

A pénteken jelentett esetek közül az egyik elhunyt gyermek a Pfizer-vizsgálatban, a másik pedig egy ModeRNS oltási kísérletben vett részt, több mint valószínű a szüleik döntésére. Most ezek a szülők gyászolhatják elhunyt , addig egészséges gyermeküket.

A VAERS 1255745-ös számú jelentésében beszámoltak egy 2 éves virginiai kislányról, aki 5 nappal az injekció beadása után halt meg.

A VAERS 1261766 számú jelentése pedig egy 1 éves floridai kisfiúról közöl adatokat, aki az injekció beadása után görcsrohamokat kapott  és két nappal később meghalt.

( A cikkhez mellékelt illusztráción az USA-beli vakcina emberkísérlet két másik gyermek résztvevője látható, akiket a szüleik, nyilván nem kevés pénzért  vetettek oda a nagy emberkísérletnek)

guest
2 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Ágnes Bruckbauer
Ágnes Bruckbauer
8 luni în urmă

Ezért vagyok oltás ellenes Nem vagyok kísérleti patkány.

Telefon
6702221313
jozsi03
jozsi03
7 luni în urmă

És ezt büntetlenül csinálják.

Telefon
36304936813