A napokban Joe Biden amerikai elnök négyszer is nekifutott, mire ki tudta mondani az „óceán” szót. Egy ilyen bakiba persze bárki belefuthat, de a hasonló hibák Biden beszédeinél teljesen megszokottá váltak. A G7-ek csúcstalálkozóján például többször is összekeverte Szíriát Líbiával.
Van hogy a saját kollégái nevét is elfelejti.
Amikor nem ötlött a fejébe, hogy hogy hívják a védelmi miniszterét Lloyd Austin-t, akkor csak úgy hivatkozott rá, mint „arra a bizonyos fickóra”. Egy politikai eseményen arra is volt példa, hogy a saját feleségét úgy mutatta be, mint a nővérét.
A COVID helyzet értékelésénél pedig egyszer azt mondta, hogy 200 millióan haltak bele Amerikában a járványba,
ami azt jelentené, hogy az USA-nak közel a két-harmada odaveszett.
Amikor egy alkalommal a függetlenségi nyilatkozatot akarta idézni akkor pedig a teremtőre úgy hivatkozott, hogy „tudják, azaz izé”.
Az is előfordul, hogy elbizonytalanodik és a mondatot a közepén abbahagyja. Mint ahogy azaz alábbi videón is látható.
A zárt ajtók mögött más jellegű problémák is felmerülnek. A New York Times beszámolója szerint hirtelen haragú. Ha a munkatársaival kommunikál hajlamos a dühkitörésekre. A lap szerint a „lobbanékony természetű” elnöknek napokba, vagy hetekbe is telhet, mire döntést hoz valamiről.
Megosztó bombázás
Hogy Biden milyen elnökként fog bevonulni a történelembe azt persze még korai lenne megmondani. Kétségtelen, hogy rengeteg ígéretes kezdeményezés indult el az utóbbi hónapokban. Az elnök nagyszabású infrastruktúrális beruházásokat jelentett be, mellette pedig egy ambíciózus családtámogatási program is készült,
amelynek a keretében például bevezetnék a fizetett szülési szabadságot, növelnék az ösztöndíjakat és díjmentessé tennék a kisgyerekek óvodai ellátását.
Csakhogy a grandiózus elképzelésekből akkor lesz valami, ha a demokraták megnyerik a 2022-es időközi választásokat.
A pozíciójukat nehezíti, hogy több komoly belső vita is elindult. A párt progresszív szárnya nem igazán ért egyet azzal, ahogy a Biden kormányzat kezeli a bevándorlás kérdését. Nem örültek neki, hogy az alelnök azt üzente a latin bevándorlóknak, hogy ne jöjjenek Amerikába. De épp így azt sem díjazták, hogy Biden a Kongresszus megkérdezése nélkül elrendelte az iraki-szíriai határvidék bombázását.
Elmevizsgálatot akarnak
A republikánusok viszont a politikai tettei helyett szívesebben támadják a zavaros beszédei miatt. Biden nyilvános megjelenései pedig kétségtelenül könnyű politikai célpontnak számítanak. Kifejezetten ritka, ha végig tud mondani egy beszédet komolyabb bakik nélkül.
Ezzel láthatóan a stábja is tisztában van, ezért például a januári beiktatása után hetekig nem is tartott sajtótájékoztatót. Már 64 napja elnök volt, amikor az első nyilvános szereplésére sor került. Ahol rögtön bele is futott pár tévesztésbe.
Például azt állította, hogy a szenátusi munkáját 120 éve kezdte el.
A Fehér Ház általában amikor kiadja a beszédeit akkor igyekszik eltűntetni belőle a hibákat. Így hiába állította nemrég Biden hogy már 15 hónapja elnök,
a hivatalos írott szövegben már a jó adat szerepelt, vagyis az, hogy 5 hónapja van hivatalban.
Néhány republikánus abban bízik, hogy sikerül nyomásgyakorlással elérni, hogy Biden alávesse magát egy orvosi kivizsgálásnak, amely után esetleg kiderülhet, hogy baj van a szellemi képességeivel.
Júniusban 14 republikánus, köztük Ronny Jackson kongresszusi képviselő nyílt levélben kérte, hogy Biden vesse alá magát egy tesztnek, amelynek során felmérik az elmeállapotát.
Mindenesetre akik korábban megvizsgálták azt állítják, hogy Biden a korához képest kiváló egészségnek örvend. Bár az elnök márciusban többször is elesett, amikor az Andrews légitámaszponton fel akart menni a repülőjére, a szóvivője akkor is leszögezte: az elnök 100 százalékig jól van.
Stuart Jay Olshansky a chicagói Illinoisi Egyetem Közegészségügyi Iskolájának professzora állítja, hogy az elnök akár 97 éves koráig is élhet. Jelenleg Biden 78 éves.
Tegyük hozzá: ritka, hogy az orvosok bármi rosszat mondjanak az elnök elmeállapotáról. Donald Trumpról az orvosa például azt állította, hogy „rendkívűl éleseszű”. Sőt a génjeiről azt állapította meg, hogy annyira jók, hogy akár 200 évig is élhet.
A mostani Fehér Ház mindenesetre biztosította az embereket, hogy idén az elnök orvosi vizsgálatoknak fogja alávetni magát, az eredményeket pedig nyilvánosságra fogják hozni.
Mindez például aligha nyugtatja meg azt a 124 nyugalmazott tábornokat és admirálist, akik egy közös levélben jelezték, hogy szerintük Biden nem alkalmas arra, hogy betöltse az elnöki posztot.
Ez a kérdés azonban az amerikaiak többségét nem annyira izgatja. Legalábbis az Insider közvélemény-kutatása szerint
Forras: novekedes.hu