Aktuális, Vélemény

Vigyázat zarándokok! “Megszentelt” csapda? – A csíksomlyói zarándoklaton tulajdonképpen a covid kísérleti oltás és nem Szűz Mária lesz a főszereplő?

A covid19 kísérleti vakcina  – propagandájának és az ezt kiszolgálóknak úgy látszik, semmi sem szent, még a szent helyek sem.

Bevallom az alábbi, a maszol.ro portálon megjelent vakcina-reklámtól nemcsak a gyomrom fordult fel, de bizisten keresztet is vetettem, hogy: Jézus nevében távozz tőlem Sátán! Apage Satana!

Elolvashattam ugyanis, hogy a covid terrorizmusnak lefeküdt katolikus egyház,  az éppen  covid-párttá avanzsált politikai prosti RMDSZ és a székely közegészségügyi illetékesek covidcsicskái, hogyan szentségtelenítik meg Erdély szent kegyhelyét, a zarándoklat lényegét és szellemiségét.

Kihasználva a lelki terrorral meggyötört emberek hitét és hagyományőrzését nem riadtak vissza attól, hogy megengedve úgymond a búcsút, ott nemcsak a teljesen diszkriminatív és törvénytelen vakcina útleveleket ellenőrzik, hanem nagy egyházi showt-t is szerveznek, nyilvánosan oltják be Csíksomlyón a „híresember” Böjte Csaba szerzetest a búcsú napján s gondolom, ha már mindenki együtt van egy kis feketemisét is odarittyentenek így ünnepelvén a Fenevad billogát és az emberi hülyeséget.

Íme a jeles  tudósítás:

„Böjte Csaba atya vállalta, hogy a sajtónyilvánosság előtt beoltatja magát koronavírus ellen a búcsú napján a csíksomlyói kórház udvarán tartott oltásmaratonon – tudtuk meg szerdán Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. Az intézmény a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal együtt péntektől vasárnapig szervez előjegyzés nélküli, Covid-19 elleni oltásmaratont. Az időpont és a helyszín – a csíksomlyói kórház udvara – kiválasztása nem véletlen, az akciót a szombati búcsúhoz kapcsolták abban a reményben, hogy a zarándokok élni fognak a lehetőséggel. Az oltásmaraton szervezői segítséget kaptak Böjte Csabától, aki vállalta az akció népszerűsítését: a búcsú napján, szombaton, sajtónyilvánosság előtt beoltattja magát – tájékoztatatta a Maszolt Tar Gyöngyi. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hálásak a ferences szerzetesnek, amiért példát mutat, és motiválja a híveket az oltás beadására. Emlékeztetett, hogy Böjte Csaba nemrég átesett a Covid-betegségen, tehát vannak antitestjei, így számára nem volt sürgős a vakcina beadatása. “Ennek ellenére vállalta, hogy szimbolikusan beoltatja magát” – mondta Tar Gyöngyi.”

 

Igen, “vállalta, hogy szimbolikusan beoltatja magát”… miféle szimbólum ez? Nem egy oltás? Egyenesen szimbólum? A szimbólum jel, jelkép, nem egy  gyógyszer vagy  akár egy védőoltás! Minek a jelét veszi fel Csaba testvér a meggyalázott zarándoklat helyetti covid show során? 

Óhatatlanul eszembe jutott  ez a része a Szentírásnak: Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat. (Jelenések 13,16 – 18)”

A fenti cikk minden hívőben, normális emberben méltán veri ki a biztosítékot.

Erdélyi katolikus magyarként kikérem magamnak ezt a szentségtelen, gyalázatos, magát a csíksomlyói zarándoklatot és magát Szűz Máriát megcsúfoló primitív reklámot!

Tehát egy egészséges, épelméjű, Istenbe hívő katolikus magyar, nem mehet idén sem a zarándoklatra,ha nincs beoltva egy  kétes géntechnológiai szerrel, egy hamis világjárvány globalista-sátánista megszorításai miatt, de aki „oltatlan” arra tévedne, annak példát statuálnak, az egykori árvamentő szerzetesből politikai bohóccá sztárolt Csaba testvér nyilvános oltakozásával.

Szégyen ez, az emberi intelligenciára és magára Szent Ferencre nézve is!

 

Lássuk be, akár oltáspárti az ember, akár nem, de egy ilyen propaganda már a sátánista agymosás teteje…Sem az egyházak, sem a politikai pártok nem illetékesek abban, hogy egészsésgügyi kérdésekben befolyásolják az embereket!

 

És ez a Tar Gyöngyi nevű DSP-és  igazgatócska is nagy karrier fut éppen be, ő nyilatkozik Csaba testvér oltásáról.

Nem azért, de én úgy tudtam, az oltás az magánügy, mint minden egészségügyi beavatkozás, kezelés. Legalábbis a normális társadalom normális embereinél. Azt sem értem, mióta lett ez a Tar Gyöngyi a Csaba testvér covid-menedzsere?

Hogy jön ahhoz, ez a fehérnép, hogy egy másik személy beoltásával kampányoljon nyilvánosan a sajtóban?

Ki ő Csaba testvérnek?

Talán a gyámja?  Érdekes szerepkör  ez,  csak éppen groteszkül undorító!

Csaba testvérrel húsz esztendeje együtt dolgoztam Déván, igazi cimborák, kenyeres pajtások és lelki jóbarátok voltunk valaha, akik sokat köszönhetnek egymásnak. De most, bizisten már megint szégyellnem kell magam miattad Csaba! Elvitte az ördög a maradék jóérzést belőled is?

Te, az egykori árvák megmentője, Szent Ferenc katonája mivé lettél?

Ócska reklámhordozóvá egy szentségtelen, hamis globalista manőverben, mellyel nem használnak, de ártanak az emberi társadalomnak?

Oké, oltasd be magad. Jogod és lehetőséged van hozzá, de hagyd békén ezzel a zarándoklat szellemiségét, ősi üzenetét. Ha beoltatod magad, ez legyen a te dolgod, szíved joga, szabad döntésjogod, mint az, amit Isten megadott nekünk, hogy a Jót vagy a Rosszat válasszuk.

De ne válj hamis eszközévé annak, hogy Erdély legszentebb zarándokhelyét veled is így megszentségtelenítsék, és ne engedd, hogy covid-bohócot csináljanak belőled! Se ez a Tar Gyöngyi, se senki más!

Felnőtt emberek vagyunk.

Mindenki el tudja dönteni, beoltatja magát vagy sem, ezért talán kellene hagyni az embereket embereknek maradni, a templomokat istenházának maradni és nem kellene visszaélni a vallásos emberek hagyományaival!

Ne csináljatok bohócot se az emberekből, se Istenből! Páran megpróbálták már ezt a történelem során és egyikük sem pozitív hősként vonult be a történelembe!

Imádkozom a csíksomlyói Napba öltözött Asszonyhoz, hogy mentse meg a tévelygők lelkét és adjon megvilágosodást, lelki pirkadatot azoknak, akiket most megkísértenek a sötétség katonái.

Babba Mária, szent anyánk, ne engedd, hogy meggyalázzák lelkünkben a pirkadatot váró hitet…

A zarándokoknak meg csak annyit üzennék, gondolják, meg miben vesznek részt… A búcsú lelki szépsége, felszabadító ereje sosem lesz összeköthető egy sátáni diktatúra manipulációval…

Imádkozzunk, hogy mindenki meglássa a felkelő Napot saját hitében és emberségében!

Uram Istenem, Jézusunk s te Magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűzanyácska,  maradj velünk segíts nekünk ebben a sátáni korszakban, kérlek…

Szőke Mária Magdolna

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
trackback

[…] Mint itt is olvashatták  a  covid19 kísérleti vakcina  – propagandájának és az ezt kiszolgálóknak úgy látszik, semmi sem szent, még a szent helyek sem , így nem is kell csodálkozni, hogy Erdély legismertebb katolikus zarándokhelyét, Csíksomlyót és az itt tartandó búcsút is be akarták mocskolni a primitív és gusztustalan vakcina propagandával. […]