A virágvasárnap az egyik legjelentősebb ünnep, hiszen ezzel elkezdődik a nagyhét. Ilyenkor Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek a keresztény világban. Az ünnep annak is emléket állít, hogy kereszthalála előtt Jézus szamárháton vonult be, hogy az ünnepi vacsorát ott töltse el tanítványaival, és ekkor az őt már prófétaként ismerő nép nagy szeretettel, nyilvános ünnepléssel fogadta.
Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben, a feljegyzések szerint körülbelül a III. századtól már ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Bizáncban, majd a XI-XII. században Rómában is szokásba jöttek a virágvasárnapi szertartások, a hívek által hozott pálmaágak megáldásának szokása pedig egyháztörténelmi dokumentumok szerint a VIII. század közepére nyúlik vissza.
Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem szimbóluma volt, a Jézust ünneplő tömeg ezzel is jelképezte, hogy egy új élet, a szeretet reménységében fogadják a Megváltónak tekintett Krisztust. A Szentírás szerint ez az egyetlen olyan alkalom, amikor Jézus nagy tömeg előtt beszélve nyilvánosan elismerte isteni királyságát.Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán kihajtó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus és görög keleti templomokban. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik.
A barkaszenteléshez amúgy számos népszokás, hiedelem is társul, melyek mai napig fennmaradtak. Erdélyben és Partiumban mind városon, mind faluhelyen hazaviszik a megszentelt barkaágakat, szerencsehozónak, a baj távoltartójának vélve ezeket. Faluhelyeken egyéb csodás hatást is tulajdonítottak a szentelt barkának, volt, ahol úgy gondolták, a betegségek ellen véd, és aki például vízzel lenyeli a barka rügyeit, az nem kap torokfájást, de az eresz alá is dugták, azzal a hittel, hogy távol tartja a rontást és a jégesőt, villámcsapást.
