Külpolitika

Visszatér Trump a politikába?

Donald Trump volt amerikai elnök, távozása után először jelent meg a nyilvánosság előtt vasárnap egy republikánus nagygyűlésen. Új pártot nem akar alapítani, viszont nem titkolta, ő akar a republikánusok vezére maradni.

Trump és hívei ragaszkodnak ahhoz, hogy Joe Biden, megválasztott elnök, szövevényes választási csalások sorozatával nyerte el az elnöki címet. „Ki tudja, lehet, hogy úgy döntök, harmadszorra is ringbe szállok”

– mondta az ujjongó tömegnek a 45. elnök – aki ellen távozása után szenátusi vádeljárást folytattak le a Kongresszus januári ostroma miatt.

A volt elnök megismételte azt az állítását, hogy a demokraták csalása miatt vesztette el a novemberi elnökválasztásokat – ez volt az a narratíva, aminek hatására sok híve behatolt a washingtoni Capitolium épületébe. A zavargásokban 5 ember meghalt. A hírhedt zavargások azonban mai napig gyanúsak, ugyanis nagyon highető, hogy provokátorok is keveredtek a Trump mellett protestáló békés tömegbe s ezek robbantották ki a véres zavargást.

A Konzervatív Akció Konferencia (CPAC) nevű republikánus szervezet a floridai Orlandóban – a Disneyworld otthonában – rendezte meg nagygyűlését, és az eseményt nyugodtan lehetett volna Trumpworldnek nevezni. A rendezvényen többségben voltak a Trump-hívők, felszólalt például a mindig lojális Ted Cruz texasi szenátor és Trump fia, ifjabb Donald Trump.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile