Aktuális, Társadalom

Visszavonták a covid-protokoll kismamákra vonatkozó intézkedéseit: nem választható el ezután a kismama az újszülöttől a kórházban

A covid19 p(l)andémia során az elmúlt egy esztendő alatt olyan embertelen  intézkedések sorozatát vezették be a szülészeteken is, melyek igazi rémálommá változtatták sokszor az asszonyok kórházi szülését. Nemrég az Informația Liberă is bemutatta milyen embertelen tortúrává változtatta a covid-protokoll a szülést a romániai kórházakban.

 

Az egyre növekvő közfelháborodás és népharag nyilván jobb belátásra bírta a román egészségügyi minisztérium illetékeseit, ugyanis mint a Bihar megyei sajtóból megtudhatjuk, eltörölték azt a szabályzatot, mely eddig ( mióta az úgynevezett covid-helyzet fennáll) megtiltotta, hogy a frissen szült kismama  és újszülött csecsemője együtt legyenek és az anya nem szoptathatta a gyerekét a kórházban, a szülést követően, még akkor sem, ha negatív PCR teszttel igazolta, hogy egészséges. Az új rendelet szerint a kismama és a csecsemője együtt maradhatnak a szülészeten még abban az esetben is, ha az anya covid pozitív.

Ezt az embertelen eljárást törölte el most az Egészségügyi Minisztérium a 2021. március 26-i 434 számú rendelet ugyanis leszögezi, hogy az anyának joga van újszülött csecsemőjével együtt lenni a kórházban is, normális esetben nem választhatóak el egymástól. Különösen azért, az újszülött gyermek szoptatásra és szülői gondozásra szorul a nap 24 órájában. Ez a rendelkezés érvényes akkor is, ha a kismamánál pozitív lett a PCR teszt, ebben az az esetben sem különíthetik el újszülött gyermekétől, csak más, szigorúbb szabályokat kell, betartson a szoptató kismama és természetesen az őt ellátó, kezelő orvosi személyzet is.

A teljes törvénymódosítás a Hivatalos Közlönyben található meg ezen a címen: “Ordinul 434/2021, la titlul “II.11. Măsuri la nivelul maternităților cu paturi avizate pentru pacientele cazuri confirmate cu COVID-19”

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile