Aktuális, Tények mögött a lényeg

Vukics Ferenc: A Blikk embertelenségéről és az áruló magyar médiáról

 A Blikk embertelenségéről és az áruló magyar médiáról

 
Vukics Ferenc
„Elhunyt a vírustagadó tanzániai elnök.” „Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter.” „Meghalt az ismert norvég vírustagadó. „ „Kétszer volt a halál markában a koronavírus-tagadó modell az alatt a hat hét alatt, amíg az orvosok küzdöttek az életéért.” „Gyilkos vírustagadókra figyelmeztetnek Németországban.” „Covidos lett, belehalt az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa.” „Hülyítette az embereket a Covid-szkeptikus, oltásellenes szekta vezetője, majd elkapta a koronavírust és meghalt.” „Gyász: koronavírusban hunyt el az oltásellenes rádiós műsorvezető.Gyerekek is lélegeztetőgépre kerültek.

Ezek az elmúlt időszak leghangzatosabb címei, amelyeket a fejünkbe akar verni a hangzatos szólamokra mindig vevő magyar sajtó. Ezeknek a cikkek a mondanivalója mindig ugyanaz: megérdemelte a sorsát a nyomorult. Elképesztő, ahogy mint egyfajta „isteni igazságtételként” próbálják bemutatni ezeket az emberi tragédiákat. Nem kérdés, hogy ők ebben az esetben a halálnak szurkolnak. Minden korábban újságírók által elkövetett alávalóságon túltett azonban a Blikk nemrégiben közzétett Meghalt az oltástagadó apa, családja többi tagját lélegeztetőgépen kezelik c. cikke.

„Koronavírus-fertőzéssel került kórházba egy négytagú, oltástagadó, hamis védettségi igazolvánnyal rendelkező budapesti család. Közülük a szülők tünetei voltak a legsúlyosabbak, az édesapa elhunyt, a felesége állapota is nagyon súlyos, az ő életéért jelenleg is küzdenek az orvosok – olvasható a Blikk cikkében. A lap információja szerint a kórházi dolgozók gyanúsnak találták a négytagú család védettségi igazolványait, ezért értesítették a hatóságot. A Blikk értesüléseit több forrás is megerősítette, úgy tudják a család egyik tagja sem oltatta be magát, ám védettségi igazolványra szükségük volt, mert gyakran utaznak külföldre. A családtagok elkapták a koronavírust, és kis időn belül egymás után egy fővárosi kórház intenzív osztályán kötöttek ki, valamennyien – a kisiskolás gyerekek is – lélegeztetőgépre kerültek. A családfő életét már nem tudták megmenteni az orvosok, a kisebbik gyermekük továbbra is életveszélyes állapotban van. A rendőrség vizsgálja a családtagok birtokában lévő védettségi igazolványokat.”

Nézzük, hogy hogyan kommentálták a Mandineren az alábbi hírt az emberek:

„Tuti, hogy nem igaz. Blikk. No comment.
„Felnőtteknél OK, de a gyerekek lélegeztetőgépen? Tudom, hogy erre is van példa, de akkor is. Ez inkább túlspilázás. Ha már tanmese, a szegény árvákról szóló könnyfakasztás meggyőzőbb volna...
„Azért, hogy pont ezekre a gyerekekre ennyire súlyosan hatna a koronavírus, azt nehéz elhinnem. Inkább tűnik újságírói tanmesének a történet.
„Eléggé furcsa hír. Újságírói kacsának tűnik. Fiatal családról van szó gyerekekkel. Ilyenek nem szokták az intenzíven végezni, még akkor sem, ha Covid.

Remélem a Mandiner is büntetőjogi felelőssége teljes tudatában jelentette ki amikor azt írta, hogy : „A Blikk értesüléseit több forrás is megerősítette…”. Ha igaz lenne, akkor is embertelenség a teljes tudósítás. Igaza van Dobos Vadimnak, amikor a következőket írja: „A félelem, az aggódás, a szorongás, a stressz – amely minden nap ránk zúdul a médiából – gyengíti az immunrendszerünket, és védtelenné tesz a fertőző betegségekkel szemben.”

A járvány terjedéséhez jelentős mértékben hozzájárul a média. Az embertelen szalagcímek mögött emberi sorsok vannak. Kárörvendeni más ember halálán évszázadok óta a legvisszataszítóbb dolognak számít az emberi közösségekben.

Más halálán élcelődni, viccelődni, ujjongani szellemi és erkölcsi merénylet. Normális lelkülettel rendelkező ember nem tesz ilyet.

Az elmúlt héten három barátom és ismerősöm is elhunyt a járvány következtében. Az egyik oltatlan volt és nem volt védettségi kártyája sem. A másik kettő röviddel a harmadik oltás után lett rosszul. Az egyik két nappal, a másik egy héttel az „emlékeztető oltás” beadása után (ma reggel) vesztette életét. Ő néhány hónapja ment nyugdíjba. Aki ismerte, tudta, hogy nagyon megérdemelte volna az agyondolgozott évek után a pihenést és az unokákban való gyönyörködést. Családja, legjobb barátai megrendülten fogadták a hírt.

Nem hinném, hogy emberi magatartás lenne, ha az oltással kapcsolatos döntéseiket „számon kérnénk” bárkin. Lehetsz bármilyen nézeten, ezt akkor sem teheted meg egy embertársaddal! Ez mindkét oldalnak szól! Erre az alávalóságra az újságírói társadalom „barmai” azonban képesek voltak.

Vajon miről is tehetnek az emberek? Semmiről. Csak kábultan bolyongunk a hírek által megteremtett ködben. Mit tudunk mi arról, hogy mi is történik körülöttünk! Semmit!

Az emberi erőforrások minisztere két napja kifakadt az újságírókra: „Tehát tessenek kedvesek befejezni azt az érvelést, hogy ha nincsen ellenanyagom, nem vagyok védett, ha alacsony az ellenanyagom, nem vagyok védett… Ez tételesen nem igaz.” A miniszter azt is leszögezte, hogy „egyetlenegy adat sincs arra nézve, hogy hol van a humorális immunitásnak az a határa, ami fölött a védettség biztos. Vagy hol van ez a határ sejtes immunitás esetében”.

Mit is jelen ez valójában? Azt, hogy nem tudjuk megmondani, hogy ki a betegséggel szemben védett és ki a védtelen.

Nem tudjuk megmondani, hogy az adott vakcina hogy teljesít a vírussal szemben és milyen védettséget biztosít. Azt sem tudjuk ezek szerint megmondani, hogy a betegségen átesettek mennyire (oltatlanok) mennyire védettek vagy védtelenek. A világjárvány során meghalt embertársaink úgy távoztak el közülünk, hogy esélyük sem volt megfelelő mennyiségű információt összegyűjteni egy helyes döntéshez.

Mindaz, amit ma erről az egészről tudunk valójában csak hiedelem.

Azt azonban egészen biztosan tudjuk, hogy emberek vagyunk és azok is akarunk maradni.

Hogy is mondta Dobos Vadim? „Az emberi szervezet isteni tökéletességgel működik – amíg tönkre nem tesszük.” „ Az immunrendszerünk is tökéletesen működik – orvosi segítség nélkül is, megvédi a szervezetünket a több ezer különböző vírustörzs ellen.” „Segíteni a testünket, segíteni az immunrendszerünket, hogy megvédjen minket a betegségtől, ahogy teszi ezt már több tízezer éve.”

Emberiességünk immunrendszere is működik még. Megtépázva, de átvészelte az elmúlt évtizedeket is. Én pedig máris bekapcsolom emberiességünk T-sejtjeit ezek ellen a híradások ellen. Minden szavukért felelni fognak a megátalkodottak!

A fenti cikket változtatások nélkül vettük át a szilajcsiko.hu portálról .

Forrás:

https://mandiner.hu/cikk/20211116_koronavirus_covid_19_belfold_oltastagadas

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211117/kasler-kifakadt-a-meghallgatasan-ezt-tessenek-kedvesek-befejezni-511160#

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile