A kanadai Trillium Health Partners-Mississauga Kórház három orvosa váratlanul meghalt ugyanazon a héten. A három orvos halálának okát még nem közölték. Az elhunytak pár nappal azután haltak meg egymást követően, hogy a kórházban ahol dolgoztak a személyzetet, így őket is beoltották a negyedik adag COVID19 – kísérleti szérummal. Az esetet egy ott dolgozó ápolónő hozta nyilvánosságra, ezután figyelt fel erre a sajtó is.
Felvetődik persze azonnal a kérdés, miféle orvosok azok világszerte azok, akik a nyilvánosságot látó tudományos bizonyítékok ellenére is mai napig nemcsak pácienseiknek, de saját maguknak is beadatnak egy szert, amiről kiderült, tudományosan beigazolódott, hogy nem védőoltás, nem véd meg senkit semmilyen vírusos megbetegedéstől, de rengeteg eltitkolt, akár halálos mellékhatása is van?!
Minek jártak orvosi egyetemre az efféle „orvosok” és ki az, aki még megbízik bennük , hiszen nemcsak másokat, de saját magukat is odavetik egy illegális és veszélyes, valójában népirtásnak számító gyógyszerkísérletnek?
MIFÉLE ORVOS AZ, AKI BEAD ÉS BEADAT EGY OLYAN ISMERETLEN, KÍSÉRLETI SZERT, AMINEK NEM ISMERI AZ ÖSSZETEVŐIT ÉS A KÖVETKEZMÉNYEIT?
Mi keresnivalójuk van ezeknek az ún. orvosoknak a kórházakban, az emberek gyógyításban? !
A Gateway Pundit korábban arról számolt be, hogy Dr. Paul Hannam, a North York-i Általános Kórház (NYGH) sürgősségi orvosi osztályának vezetője és programorvosi igazgatója kollégái szerint július 16-án váratlanul elhunyt futás közben.
A három orvos, aki ugyanazon a héten halt meg: Dr. Lorne Segall (július 17.), Dr. Stephen McKenzie (július 18.) és Dr. Jakub Sawicki (július 21.).
A Gateway Pundit július 24-én megkereste a Trillium Health Partners hivatalos Facebook-oldalát, hogy ellenőrizze a három orvos halálát, de azok nem válaszoltak a sajtónak.
A Gateway Pundit ezután felvette a kapcsolatot a kórházzal, és beszélt Amit Shiltonnal , a médiakapcsolatok és szolgáltatások menedzserével. Shilton azt mondta a Gateway Punditnak, hogy személyes okok miatt nem tudta megerősíteni a halálukat.
Szerdán a Trillium Health Partners végül közleményt adott ki, és megerősítette a három orvos halálát.
„Mély szomorúsággal gyászolja a THP három nemrég elhunyt orvosunk elvesztését” – jelentette be a kórház Twitteren.
A sajtóban kiszivárgott az a meghökkentő hír is, hogy az elhunyt 3 orvos közül 2-nél a boncolást követően előrehaladott rákos folyamatokat konstatáltak, melyek azelőtt nem voltak jelen a szervezetükben.
It is with deep sadness that THP mourns the loss of three of our physicians who recently passed away.
Dr. Jakub Sawicki, Dr. Stephen McKenzie and Dr. Lorne Segall were respected physicians who dedicated their lives to caring for their patients and community.
— Trillium Health Partners (@THP_hospital) July 27, 2022
Forrás: Gateway Pundit
A helyzet és a hír egyértelmű. „Turbórák” Egy volt kollégám a beadott oltás utáni hónapokban szintén rákban halt meg, jóllehet előtt azt mondhatni egészséges volt.
+1
Adalékként utalnék egy itteni, régebbi cikkre:
https://informatialibera.ro/hu/oltasi-botrany-lehet-szloveniaban-a-covid-vakcinak-kapcsan-az-oltoszerum-uvegcsein-egy-oltokozpontban-dolgozo-fonover-szerint-placebo-vax-vagy-kill-shot-kodszamok-szerepelnek-vide/
Az Orvosokkal történt „eset” igazolja, a 2021 nov. 25.-i cikk VALÓS voltát.
Egy kérdés még tisztázatlan, ugyanis egy a világ 240 országában jelen lévő Egyház tagjainak JELENTŐS száma be lett oltva. A WARWICK-i világközpont önkéntes munkásainak 98-99%-a is, és világszerte ERŐS hányad, a meglévő 8,5 MILLIÓ TAG jelentős része. Vagyis nem 3 személyről van szóm, csupán. És…
A kérdés csak az, hogy akkor Ők akkor MIND a „Palcebo”-t kapták volna? A tények egyértelműek. (oltás utáni halálozásról sosem volt hírük egyházon belül)
Viszont akkor az Egyház és a Politikai hatalmak FÚZIÓJA VAN a háttérben.
Igaz, a 2Thessalonika 2. rész leírja a HITEHAGYÁSt, de ebbe most nem érdemes belemenni. Jóllehet ERŐS a gyanú, a TÉNYEK alapján ami felmerülhet bárkiben is.