Aktuális, Belpolitika

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét,a román kormánykoalícióban sem: egyelőre marad az inkompetensnek nyilvánított egészségügyi miniszter

Talán senkit nem lep meg, hogy a Bukarestben történt pénteki törvénytelen és embertelen  kórházi kiürítés  felelősei egyelőre mossák kezüket, a holló a hollónak nem vájja ki a szemét elve jól érvényesül a covid-mizéria káoszában is. Még akkor is, ha egymás gyenge pontját kiszimatolva a román koalíciós vezetőség éppen vicsorogva kerülgeti egymást.  „A kormánykoalíció továbbra is változatlanul  megy tovább, és Vlad Voiculescu miniszter az egészségügyi tárca élén marad.” – nyilatkozta Dan Barna, az USR-PLUS szövetség társelnöke, írja az Agerpres.

A vita és az egészségügyi miniszter leváltása azután került szóba, miután mint portálunkon is olvashatták erőszakkal és törvénytelenül az éj leple alatt evakuáltak egy ortopédiai kórházat Bukarestben – miután a 14 millió eurós mobilkórházak szőrén-szálán eltűntek. Az ürügy az volt, hogy a rohamtempóban kiürített kórházat covid-kórházzá alakítsák, mondván, nincs elég hely a covidos betegeknek Bukarestben. A kórházból szabályosan kizsuppolt betegek, köztük frissen műtöttek, idősek, mozgásképtelenek is voltak, a sötétség leple alatt lettek kihordva a kórház épületéből, a hozzátartozókat sem értesítették erről.

Az eset azért is felháborító, mert a román kormány pár hónapja a covid-propaganda dübörgésében először azzal hencegett, hogy több millió eurót eltapsolva úgynevezett covid-mobilkórházakat állítottak fel Bukarestben, aztán pár hét elteltével azt közölték, már nincs is ezekre szükség, mert a covidjárvány  távozóban van s szétkapták a milliós „patyomkin-mobilkórházakat”

Dan Barna hétfőn a parlamentben kijelentette, a kormánykoalíció elhivatottan dolgozik a kormányprogram célkitűzéseinek megvalósításán, és megmarad a jelenlegi összetétele.

A koalíciós pártok egyeztetése kapcsán azt mondta, azon terítékre került a közszolgálati rádió és televízió helyzete, a vendéglátó szektor (HORECA), valamint az egészségügyi tárca is.

„Vlad (Voiculescu – szerk. megj.) továbbra is az egészségügyi minisztérium élén marad, egy pillanatig sem került szóba a koalíción belül, hogy Vladot menesztenénk vagy hogy lemondana” – szögezte le Dan Barna.

Az USR-PLUS társelnöke szerint a koalíción belül „nyílt”, „férfias” párbeszédre került sor a témában, a hangsúly a kommunikáció javításán volt.

„A tárgyalás nem a leváltásokról szólt, hanem arról, hogy miként lehetne javítani a kommunikációt kormányon belül, a minisztériumok között, hogy sokkal világosabbak legyenek az üzenetek, illetve hogy az olyan döntéseket, mint például a Foişor kórház kiürítését érintő volt, idejében meg lehessen vizsgálni” – fogalmazott.

Dan Barna leszögezte, a Foişor kórház COVID-kórházzá alakítására vonatkozó döntés „technikai szempontból helyes volt és szükséges”, azokat terheli a felelősség a kialakult helyzetért, akik megszervezték az egészségügyi intézmény kiürítését.

Abonează-te
Notificare la
guest

0 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile