Aktuális, Külpolitika

“Delta variánsnak” nevezik az eltitkolt vakcina mellékhatásokat?! :  A „negyedik hullám”-nak mondott izraeli „súlyos covid esetek” valójában az oltások eltitkolt mellékhatásai lehetnek

Űj megfogalmazás terjed a covid médiában, egyre inkább úgy tűnik, a súlyos és eltitkolt  vakcina mellékhatásokat  kezdik el  “Delta variánsként” emlegetni, valószínűleg ezek a kísérleti szakaszokat periódikusan  felsoroló és összehasonlító megkülönböztető jelölések  a nagy gyógyszerkísérleti forgatókönyv szerinti megnevezések.

Kezd beigazolódni, hogy Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója teljesen komolyan gondolta azt, amit egy februári  az NBC-nek adott interjújában nyilvánosan ki mert jelenteni, éspedig azt, hogy a Pfizer  , jelenleg még kísérleti szakaszban levő covid19 oltását elsősorban az izraeli lakosságon tesztelik, ugyanis ott  volt leghamarabb a legtöbb ember beoltva ezzel a szerrel.

A világ „globális laboratóriumának” nevezte Izraelt Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója, aki nem is titkolta, hogy tesztelik az embereken a kísérleti covid19 oltást.

Úgy tűnik, a legnagyobb átoltottsággal rendelkező (legalábbis ezt valló) ország, Izrael csak nem tud elszakadni a covid mizériától. Már negyedik hullámról beszélnek, holott ha ez valóban így lenne, az egyértelműen azt igazolja, hogy a vírus-pozitív esetek nem mások mint a tömegesen beadott  kísérleti oltások  mellékhatásai!

Legyen ugyanis világos, hogy ezeknek a csicsás nevekkel ellátott alfa, béta, gamma, stb.  vírus mutációkról szóló propaganda sajtóanyagoknak ( ejtsd. hazugságoknak) nemhogy semmilyen bizonyított alapja nincs, de tudományosan sem igazolható.

Mint a hivatalos médiában hírül adták ugyanis a nagy oltakozási hullámnak azaz , Izrael kísérleti laboratóriummá alakításának nem sok értelme és eredménye lehet, ha a fránya covid csak nem távozik onnan, hanem ellentmondva a biológia, virológia, bármilyen orvostudomány szabályainak mégis terjed, sőt sci fi filmekbe illően csak úgy mutálódik. Ugyanis ha egy vírus képes lenne ilyen gyorsaságú mutálódásra, akkor az eddig legyártott összes vakcinát a szemétbe lehet dobni.

Nagyobb a valószínűsége, hogy ezek a közzé tett furcsa megnevezések, mint például alfa, béta, delta  variáns, nem vírus mutációkat jeleznek, ( ilyen mutációk ugyanis NINCSENEK!!! , a tudomány alapjait figyelembe véve, a  Földön jelenleg  ennyi idő alatt nem alakulhatnának ki ilyen  mutációk  ilyen  könnyen beazonosítható módon! ) A furcsa megnevezésű akármik nem másak mint az éppen folyamatban levő tömeges emberkísérlet, azaz egy géntechnológiás szer kísérleti alkalmazásának ily módon megnevezett szakaszai, fázisai.

Ha ez így lenne, azt  azt jelentené, hogy a nagy oltakozási hókuszpókusz  nem ért egy garast sem!

Ha azonban megfigyeljük a leközölt adatokat, nagyobb és orvosi szempontból is hihetőbb a valószínűsége annak, hogy a jelenlegi „súlyos betegeknek” mondott személyek valójában az oltások mellékhatásaitól szenvednek. De ezt persze hivatalosan nem lehet beismerni, főleg egy olyan államban ahol a kormány, hivatalosan leszerződött a Pfizerrel, arra hogy az ország lakosságát aláveti a nagy vakcina kísérletnek, ahogy ez megtörtént Izraelben.

„Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

 Noha a szombati ünnepnapon elvégzett csekélyebb számú, 38 938 tesztnek ismét csak 0,5 százaléka, 185 ember bizonyult vírushordozónak,

emelkedni kezdett a korábban diagnosztizáltak körében a kórházi ellátást igénylők száma, amely jelenleg 62, és köztük a súlyos betegek száma, amely 35-re nőtt. „

Figyelve a fenti számadatokat, nagyon is valószínű, hogy a súlyos „ negyedik hullámos” megbetegedéseket valójában az oltások okozhatták s ezeknek a mellékhatásait próbálják most negyedik hullámnak eladni a sajtóban.

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
trackback

[…] irányítják a magyar kormányt is? Pont úgy, mint Izraelt, melyről a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla nyilatkozta egy sátánian cinikus interjúban, hogy a zsidó állam lett a Pfizer első számú […]