Aktuális, Társadalom

Egyre-másra dőlnek meg a covid-hazugságok az igazi orvostudomány tükrében – a covid osztályon dolgozó főorvosnő szerint 1000 betegből 997 teljesen felgyógyul (+videó)

Dr. Oana Mihaela Secară a romániai “Saint Hierarch Dr. Luca” Onești Városi Kórház főorvosa, a meghirdetett világjárvány, a p(l)andémia óta az egyik romániai kórház covid-részlegén  gyógyítja a betegeket és tanulmányozza a covidosnak nyilvánított eseteket.

Ő volt az első azok között a romániai orvosok között, aki nyilvánosan és nyíltan, szakmai tudása és tapasztalata alapjaira támaszkodva megcáfolta és cáfolja sorban azokat az orvosilag nem megalapozott, hazug állításokat és bevezetett orvosi protokollokat melyekkel a covid-mítoszt, azaz inkább a covid mizériát megteremtették az új világrendet akaró, az emberi társadalmat egy állítólagos vírusveszély miatt csapdába ejtő sátáni, globalista  háttérhatalmak.

Erről hírportálunk is tudósított már, ezt ITT olvashatják.

A doktornő több mint egy éve folytat tudományos megfigyelést a covidosztályokon s most a nyilvánosság elé állva sorra cáfolja a hatóságok által bemutatott új koronavírus fertőzésének elméletét:

A covid-vírus nem terjed élettelen felületeken, az eltúlzott fertőtlenítési  mánia többet árt, mint használ

„Ez a vírus nem terjed a felületeken keresztül. Ezeknek a vírusoknak különleges körülményekre van szükségük a továbbadáshoz. Ráadásul szerencsére 1000 emberből 997 tünetmentesen felgyógyul belőle.”- jelentette ki a doktornő.

Secara doktornő a vele készített tévéinterjúban meghatározta a vírus átvitelének feltételeit is. Az alábbiakat mondta erről többek között:

“Egy légzőszervi vírusról van szó, és az ilyen vírust nagyon nehéz szaporítani  különböző felületeken. Ezeknek a vírusoknak speciális körülményekre van ugyanis szükségük a továbbadáshoz, ahhoz hogy tovább fertőzzenek. Egyszerűen fogalmazva, ha olyan váladék is jut a felületekre, amikben jelen van ez a vírus, akkor sem fertőz, mert a mikrocseppek,melyekre tapadhat pillanatok alatt felszáradnak a levegőn, tehát nem nyújtanak megfelelő, nedves táptalajt, megfelelő PH-értéket azaz megmaradási feltételt a vírus „túlélésére”.

Még akkor sem  jelentene ez konkrét fertőzési veszélyt, ha közvetlenül akkor érintené meg valaki az adott felületet mikor a vírusos mikrocsepp landol azon s azonnal az orrába vagy a szájába nyúlna utána. Még így is nagyon nehezen terjedne tovább ez a fajta úgynevezett „covid vírus”. Miért? Azért mert minden élő nyálkahártya felület eleve  úgy van kialakulva, megteremtve hogy azon több védekező mechanizmus,egyfajta szűrő és védekező rendszer van. Ez az egészséges immunitás egyik alapja.

Ilyen elsősorban  az IgA, az az immunoglobulin, amely a nyálkahártyán , az orr vagy a szájüregben található, és amely azonnal ellensúlyozza a vírusrészecskéket. A nyálkahártyák felszínét borító, a hámsejtek által kiválasztott nyák alkotja az első fizikai gátat a betolakodók ellen. Az epitélsejtek antibakteriális peptideket (defenzin, kathelikidin, kalprotektin) termelnek, valamint transzcitózis révén szekretoros IgA-t jutattnak a nyákba. A veleszületett immunrendszer receptorain keresztül érkező jelek hozzájárulnak az egészséges nyirokszöveti szerkezet kialakításához.

LEGYEN MÁR VILÁGOS, SEMMI ÉRTELME PÁNIKBA ESNI, FELFORGATNI A VILÁGOT EGY OLYAN VÍRUSFERTŐZÉS MIATT, MELY  ESETÉBEN 1000 BETEG KÖZÜL BIZONYÍTOTTAN 997 MINDEN KÜLÖNÖSEBB BEAVATKOZÁS NÉLKÜL, VAGY A HAGYOMÁNYOS  GYÓGYÁSZATI MÓDOKKAL MEGGYÓGYUL „ – jelentette ki az főorvos asszony, aki hónapok óta kezeli a covidos betegeket és persze nem a hírhedt covid-protokollal. Lássuk be az ő szakmai tapasztalatát és tudáását, igencsak nehéz volna „konteós képzelgésnek nevezni”, ahogy teszik ezt a covid protokoll alatt mindenkivel, aki a józanész logikája szerint szembemegy az orvostudománnyal ellentétes covid-manipulálásokkal.

A holttestek sem terjesztik a covid fertőzést, érthetetlen és embertelen volt tehát az elmúlt hónapok alatt  elkövetett sok fekete-nejlonzsákos, a emberi méltóságot sárba tipró, a kegyeletet szembeköpő „járványügyi temetkezés”.

Nyilván ezeket a bűncselekménynek minősülő rendeleteket azért vezették be, hogy ne derüljenek ki az úgynevezett covid-protokoll borzalmai, hogy mitől is haltak meg a covid osztályokra begettózott, ott az ágyakhoz kötözött, intubált és leszedált betegek ezrei.

 

„Az is legyen érthető, s ezt minden orvosnak tudnia kell – folytatta a doktornő – hogy az elhunytak nem terjesztik tovább a vírust.”

„Addig ismétlem ezt, ameddig mindenki felfogja, hogy óriási, elképzelhetetlen mennyiségű vírusrészecskének kellene, jelen legyen egy covid fertőzés miatt elhunyt halotton, ami biológiailag lehetetlen, ahhoz, hogy bár azokat megfertőzze, akik mosdatják vagy öltöztetik zárt helyiségben a holttestet”- nyilatkozta a national.ro -nak adott interjúban a doktornő.

Az interjúban szó esett arról is, hogy mennyire fertőz a zárt helyiségekben a covid vírus.

„Ha valakik egyazon helyiségben, irodában, lakásban, utazási eszközön hosszabb ideig egy légtérbe vannak összezárva, még akkor sem nagyobb a covid fertőzés veszélye, mint akármelyik grippe vírusé, hanem amennyiben túl sok vírusrészecske kerül a légtérbe, akkor előfordulhat, hogy a természetes immunvédelem az IgA ellenére valaki elkapja. És éppen ezért, pont, mint mikor elkap valaki egy influenzát  családtagtól, munkatárstól, az így  megfertőződött emberek mindig tudták, ki is volt az a beteg akitől elkapták a vírust.

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile