Aktuális, Társadalom

Magyarországon a „védettségi igazolvánnyal” életbe lépett a covidfasiszta diktatúra – az erdélyi magyarok meg fújhatják a honosításukat: semmit nem ér!

Mint azt hírportálunkon is megírtuk, szerte a világban mindenütt tombol a covid-őrület, mely alapjáraton veszedelmesebb minden járványnál vagy vírusnál, de akárhogy is nézzük, Izrael után Magyarországon a legdrasztikusabbak, legdiszkriminatívabbak a covid-terror rendelkezései.

A magyarországi miniszterelnök ugyanis kijelentette, hogy a küszöbön álló magyarországi nyitás (vagyis a szolgáltatások újraindítása) csak azoknak dukál, akik megkapták a kormánytól az úgynevezett védettségi kártyát, ami azt igazolja, hogy az illető be lett oltva covid-vakcinával vagy átesett a covidon.

Amúgy a „védettségi igazolványnak” orvosi vagy járványügyi szempontból semmilyen bizonyítható alapja nincs, de annyit már elértek, hogy máris hatalmas feszültségeket gerjesztettek a társadalomban, melyet beosztottak oltottakra és nem oltottakra.

Lássuk be, a hírhedt náci sárgacsillag-viselési zsidótörvény óta ennyire aljas, orvosilag meg nem alapozott és diszkriminatív ZSAROLÓ rendeletet nem láthatott az európai ember.

Tehát azok az erdélyi magyarok, akik felvették a magyar állampolgárságot is, de Romániában oltották be őket, sem ülhetnek be (legalábbis az orbáni-vizió szerint) egy magyarországi vendéglőbe  vagy nem szállhatnak meg magyarországi hotelekben, stb. ha az “anyaországba” utaznak.

Ilyenkor derül ki, hogy az egész, az erdélyi magyarságot egy hamis „nemzeti illúzióval” áltató Fideszes közeledés, és az egész honosítási attrakció nem volt más, mint jól kiszámított politikai érdek, hogy az erdélyi magyarokat, mint fideszes szavazókat beszervezzék a Fidesz választási kampányába, ám mint láthatjuk, ez az „állampolgárság” csak akkor működik valójában, ha a magyar kormánynak van szüksége az erdélyiekre, fordítva már nem.

 

„A pénteken megjelent Magyar Közlöny szerint 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírságot kell fizetniük, és egy évre szóló bezárással is szankcionálhatók azok a helyek, ahol védettségi igazolvány nélküli vendégek tartózkodnak, vagy ahol zenés, táncos eseményt, illetve tíz fő feletti családi vagy magánrendezvényt tartanak. A szabályzat értelmében május 1.-től védettségi igazolvánnyal látogathatók a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkuszok, a mozik, az edző- és fitnesztermek, a sportesemények, az uszodák, a közfürdők, a jégpályák, az állatkertek, vadasparkok, kalandparkok, a múzeumok, a játszóházak, valamint az igazolvánnyal látogathatók a szállodák és az éttermek belső helyiségei is. Mint korábban írtuk, védettségi igazolványt nem kapnak azok, akik más országban oltatták be magukat, így például a kettős állampolgársággal rendelkező romániai magyarok sem, akik Romániában kaptak koronavírus elleni oltást. Ebben a formában a szabályzat jelentősen megnehezíteni a Magyarországon élő külföldiek, és kettős állampolgárok életét, mert nem járhatnak színházakba, mozikba, sporteseményekre, múzeumokba stb., tehát gyakorlatilag kimaradnak a nyitásból.”- írta meg az erdélyi Transindex hírportál.

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile