A MÁTRIX ÁRNYÉKÁBAN, Aktuális, Tények mögött a lényeg

Nem zseniális tudós, csak egy csaló titkosügynök Karikó Katalin?! – A hazug karikó-mítosz lólábai és a hülyének nézett oltottak: Dr. Malone elmagyarázza, hogy az ő eredeti találmányát hogyan csórta el és módosította egy “magyar kém”

A magyar “feltalálót” természetesen a tel avivi egyetemen is díszdoktorrá avatták. A Tel Avivi Egyetem nem maradhat ki a sorból, hiszen az is Gates-Soros intézmény Csakhogy nem túl jó az időpontot választott az ünneplésre a TLV Egyetem pláne azután, hogy az elmúlt hónapokban több mint 90000 belső dokumentumot volt kénytelen a Pfizer a nyilvánosság elé tárni bírósági követelmény- utasításra!

A Pfizer 75 évre akarta titkosítani a kovid vakcina fejlesztésével kapcsolatos feljegyzéseit, de szerencsére nem sikerült nekik eltitkolni a gazságot. Azt, hogy egy korrupció mentes, normális helyzetben nem is kaphatott volna a karika-féle vakcina semmilyen engedélyt, mert 1200-an meghaltak a belső kísérletek során.

Vagy azt, hogy pontosan leírta és tudta a Pfizer, hogy nem 95%- s a vakcina hatékonysága, hanem az első hónapban 12%- s és utána közelít a nullához.

És azt is tudta, hogy a terhes anyák több mint 80%- nál vetélést a magzat elvesztését okozza az mRNS génmódosító “csodavakcina”.

Na ezek után, karika helyében inkább otthon maradnék, ki se merném dugni az orromat. MERT jönni fog a végelszámolás egyszer, ugyanis az egyre növekvő számú halottak és mellékhatás miatt megbetegedettek igazságot követelnek. 12 percnél Dr. Malone elmagyarázza, hogy az ő eredeti találmányát hogyan csórta el és módosította egy “magyar kém”. Egyébként meg Malone kutató csoportja ejtette az eredeti megoldást, mivel nem sikerült kontrollálni a gyulladást, amit az mRNS okoz – Karikóéknak nem voltak ilyen aggályaik. Malone saját bevallása szerint elhitte, hogy a gyulladáskeltést sikerült a BioNTech-nek kiküszöbölni, de aztán a saját kárán tapasztalta meg, hogy szó sincs erről, sőt. (Kis híján elpatkolt stroke-ban a második mRNS kovid szuri után a jó doktor.)

Forrás: szilajcsiko.hu 

Kapcsolódó:

– Amit Dr. Mengele is megirigyelhetne: A magyar kormánysajtó azzal henceg, hogy a Pfizer, melynek Karikó Katalin is munkatársa, tiltott gyerekkísérleteket végzett  2268,  5-11 év közti kisgyereken a Covid19  genetikai  szérum tesztelésére

– A Karikó Katalin szappan-opera a covid-terror sötét manipulációiban: “… egyik hazugság a másik után…”

– Karikó Katalin tudományos baklövése – a magyar vakcina – Mata Hari körül egyre több a furcsaság

guest
1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Orosz Katalin
Orosz Katalin
6 luni în urmă

😡😡😡😡😡😡😥😥😥😥😥😥🤮🤮🤮🤮🤮🤮💩💩💩💩💩💩💩

Telefon
6703114445