Aktuális, Vélemény

Tóthgabi esete a mégsem hülye magyarokkal, Francesco pápával és az egész gusztustalan Fidesz-kampánnyal, amit rúgjon meg Mahiáno Rosszálló

Alábbi soraimat olyan emberként írom, akinek elsőszámú törvénykönyve az életben: Jézus létezése és az ő tanításai.

Nem áll szándékomban senki vallásos meggyőződését kigúnyolni , de ne tegyék ezt az én hitemmel sem!

Senkik! És istenigazából hányok attól, hogy Jézus nevével és tanításaival akarják eladni és takarni azokat az ördögi machinációkat, melyeknek igencsak kénkőszaga van. De láttunk már ilyet az elmúlt évszázadok alatt, lásd a Szent Inkvizíciót, az eretnek- és boszorkányégetéseket, a cölibátus nevű nemi betegséget… melyeket sátánista végrehajtóik mind-mind a jézusi hitre akartak fogni.

Szóval Budapest. Eukarisztikus Kongresszus. Ferenc pápa, vagy legalábbis egy Ferenc pápának látszó pápaszerű tárgy ellátogatott csonka-Magyarország fővárosába, s ez az eucharisztikus kis kirándulás már indulásból is CSODÁNAK számít.  Az a Ferenc pápa, aki nem Isten, hanem már a Covid vakcina-igéit hirdeti, aki szerint az egész emberiséget be kell oltani a kísérleti génmanipulációs covid-szérummal,  és akinek a miséjére csak “oltottakat”, (akik felvették a “jelet”? ) engedtek be Szlovákiában, a sajtóhírek szerint. Ő Ferenc pápa. Vagy egy pápának látszó valaki. Ferenc pápa látogatása ugyanis, mint annak idején a nagy pápák imája elűzte a sáskát, egereket, egyebeket, most  elűzte az amúgy legyőzhetetlennek mondott covidot, a rettegett, órarend szerint működő politikai vírust, melyet a média terjeszt és mely leple alatt az égvilágon minden emberiségellenes mocsokságot ( például: egy alkalmatlan  orvosi genetikai segédeszköz alapján szabadságot korlátozó hamis diagnózis felállítását, embermilliók házi őrizetbe helyezését, kórházba erőszakkal beutaltak vagy más betegség miatt bekerültek covid-protokollal való médianyilvános kivégzését, a tanügy lenullázását, az egészségügyi rendszer felbomlasztását, és nem utolsósorban kétes és káros kísérleti szerekkel történő tiltott emberkísérlet végrehajtását stb. stb.) elkövethetnek a sátánista mélységekbe zuhanó politikai kormányok.

És legyen világos, nem véletlen ez a pápai show sem itt a covid-terror égisze alatt. Ez is egy szimbólum, egy része a projektnek.

Szóval Francesco atyánk, ez az Őszentsége, ha egyelőre ideiglenesen is jól elűzte a budapesti negyedik hullámos covid-izét, és  kíváncsian lesem, vajon csodának nyilvánítják eme cselekedetet?

De az is lehet, az izraeli horror-komédia forgatókönyve kapcsán, ha a fehér füst vagy köd eltűnik a távozó Francesco lába nyomán, akkor  eloszlik az Orbán kormány szeme elől is a covid-szünet s megint beturbózzák az ötödik, hatodik, sokadik az  őszi náthajárvánnyal egybekötött  covid-hullámot, elvégre azt a rengeteg génmódosító mérget, amit globalista parancsra felhalmoztak, valahogy bele kellene mégis nyomni a kísérleti patkányok szintjére degradált emberi lényekbe: a polgárokba.

Szóval Francesco jött kivágta az eucharisztikus rezet, ékes példát mutatva arról, hogyan nincs semmi köze Jézus Urunk tanításaihoz és egész lényegéhez, a Szeretet és az Emberség hitéhez ennek a csicsás vallási bohóckodásnak, mely inkább hasonlított Mammon báljához és Belzebub szombati Gellért-hegyi házibulijához, mintsem egy keresztényi, krisztusi gyülekezéshez.

Mindegy.

Igaziból egy budapesti kis affér miatt rovom eme sorokat. Nem igazán szokásom megcsinált celebekről írni, de most a Tóth Gabi nevű magyarországi izéke kedvéért mégis megteszem.

Ezt a Megasztárban kicsírázott celebecskét lehet kedvelni vagy nem kedvelni, azonban az mégis túlzás, hogy a fényűző megalomániától ködös agyú Fidesz befogta ezt a sztárocskát eukarisztikus vallási énekesnőnek, hogy danoljon már egyet Francesco pápa tiszteletre.

Na,osztán  danolt is.

De bár ne tette volna, mert egyből kitört a kutyakomédia, ugyanis kiderült, hogy hála legyen az égnek, a magyarok mégsem annyira agymosottak és botfülűek, mint azt egyesek hiszik. És mégis magyarok. Igaziak.

Tóth Gabit én személy szerint egy borzasztó ellenszenves, nagyképű, közönséges és üres celebecskének tartom, és nem, a hangja sem valami különleges. Ha nem lenne a sztárcsinálás receptje a segge alatt, semmi különös nem lenne ebben az énekesnőben, aki nem mellesleg a filléres, agymosó tehetségkutatókban egy hisztis madám allűrjeivel viselkedik és aláz meg kezdőket. Neki lehet.

Mint ilyet nem is hallgatom a dalait meg a bulvár híreit, de mikor leakarják nyomni az ember torkán az ilyet, mint keresztény magyar akármit, arra már odafigyelek én is, ahogy odafigyelt több millió „kritizáló”magyar keresztény.

Ehhez képest  őnaccsága kurva rosszul tűri a kritikát, sőt ha kell, hát bele is betegszik és persze a Fidesz kormány ehhez ad is neki sajtót a seggnyaló kormány-média révén.

Szóval megnéztem a Tóth Gabi féle  jajdemagyarkodó , hú de keresztény nótát, de bár ne tettem volna. Röviden : erőltetett, giccses, zeneileg  és szövegileg szánalmas és nem sokat segít ezen az sem, hogy az előadó be van öltöztetve két nagy műcopffal ellátva, egy köldökig dekoltált dél-amerikai indián prostituálttal kevert  svájci tehenészlány imídzsébe, mert egyesek szerint ez „magyaros”. Hogy mi a rosseb köze van mindennek a magyarsághoz, a magyar értékekhez, hithez,zenéhez, egyáltalán bármihez, ami magyar vagy éppen keresztény , azt eddig nem tudtam megfejteni. Mint azt sem, mitől magyaros a klipben  az, hogy egy stikkolt nagy, fehér abroszt lobogtatnak a szélben, egy huncut  szerzetes csak úgy ott settenkedik, neki villant is egyet az indián-magyar-svájci tehenészlány, olyan combtőig ájtatosat,  miközben a (titokban biztos) hun leányzó az erdőben szeretne dugni, mert ő magyar és keresztény… Na, ez nekem bonyolult.

Mondjuk azt meg végképp nem értem, hogy a jeles, orbánisztáni-magyar pápai videó klipben a Jézusfrizurás bicajos és a dél-amerikai indián prostituált találkahelyéül szolgáló templomtéren vajon miért a román zászlók vannak kirakva ? Ott fenn, a kis zászló fűzérek, a piros-sárga-kék zászlócskákkal…ami Románia nemzeti trikolórja.

Aki ezt megfejti, és nekem is elárulja, azt meghívom egy sörre.

Szóval egy nagy szupergagyi lett a pápai nóta és az emberek ezt jól meg is mondták a celebecskének, aki ettől toporzékolni kezdett és azt állította, őt azért bántják, mert keresztény. És ettől még a hangja is elment. Pedig a pápa szüzességére való tekintettel nem is az eredeti szépen szóló, nótát  danolta, hogy az erdőben szeretkezni akar, hanem csak úgy klastromi önmegtartóztató módon  és katolikusi misszionáriusi pózban maradt az „erdőben ölelkezni” verziónál… mert az álszentség  ilyen…

Ja, egy magyar és keresztény ének… amiben még véletlenül sem szerepel két szó: ISTEN és HAZA…Égetett volna Isten kimondott neve? De jobb is így…. Így legalább világos.

Csak nézem ezt a komédiát.

Az olcsó, üres, a diktatórikus rezsim összes fekélyét felvillantó sátáni komédiát.

Ahol mindent színpadi jelmeznek és kelléknek akarnak nézni, hitet, Istent, a keresztet, a magyarságot…

És igaziból jó, hogy bemutatták ezt a szánalmas művi bóvlit ott az Ántikrisztusi hódoltatás alatt, mert a magyarok zöme ebben a covid terrorizmusban talált egy közéleti pontot, hogy megszólaljon és jelezze, még él, még érez, még lát és nem tudták teljesen kimosni az agyát.

Szóval Gabika drága, ülj le arra a tetovált seggedre, és ha beálltál szopni a Fidesz bulijában, és nyilván nem ingyen, akkor tartsd magad ehhez.

Az emberek, a magyar keresztény emberek és mások is, a többi magyar,  tulajdonképpen nem téged utáltak, hanem ezt az egész sátáni covid-showt, aminek te az egyik kis bábja lettél! 

Nem azért kritizálnak most téged a magyarok  mert “keresztény” vagy, hanem azért mert pénzért /meggyőződésből? de kiszolgáltál  egy diktatórikus, emberellenes, nemzetáruló és  sátáni hatalmat. Ha valóban keresztény lennél, soha nem vállaltad volna ezt! 

A negatív energián sem kell meglepődni, amire panaszkodtál, ugyanis kispacsirtám, aki a Sátánnal paktál, pozitív energiára ne igazán számítson.

Szóval kicsit megnyugodtam, mert a magyarok még látnak, éreznek és van fülük a hallásra.

Ami meg Francesco, vagy az annak látszó pápaszerű tárgy előtti tisztelgést illeti, Isten az Atyám, én tudtam volna egy jobbat, illőbbet oda, éspedig Varga Irénke, Mahiáno Rosszalló nevű celebparódia KISAPÁM ( és nem szentatyám) című dalát. Úgy vélem, még ez is magyarabb és emberibb lett volna, mint ez a megrendelt műmagyarkodás…

És igen keresztényi, Jézust követő lelki humorom tükrében, ej de megnéztem volna, ahogy a mi Irénkék, a celebek paródiája, odakacsint Francseszkónak a nagy antikrisztusi felsereglés alatt  s a fülibe húzza, hogy: „Kisapám, kisapám, gyere mond mi a baj kisapám?!…”

Minden Jótét Lélek dicséri az Urat!

Ps. Ehun mellékelem a fidesz-műmagyarkodó, kereszténynek mondott dalát és a másikat. Mindenki eldöntheti melyik illett volna jobban a budapesti pápai show-hoz:…

Szőke Mária Magdolna

 

guest
4 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Zsóka
Zsóka
2 ani în urmă

Csatolok egy linket (angol nyelvű), a pápával kapcsolatos rész érdekes (http://zetatalk.com/newsletr/issue781.htm). A pápa 2020-as kivégzéséhez kapcsolódhat a húsvéti CGI-pápai beszéd (vatikáni erkélyről) is.

Don Johannsson
Don Johannsson
2 ani în urmă

Na mi a helyzet nagyokos? Az én válaszomat nem tetted ki, sajnálod a sört amit ígértél?
Azt írtam, hogy az Budapest színe.

Fehér Oroszlán
Fehér Oroszlán
2 ani în urmă

Zseniális írás ! A Vatikáni covid sátánisták ,és azok követői van amit olvassanak. Hozzáteszem azt, hogy ha a vallással hülyitett keresztény rájön egy nap arra, hogy a Jézus kereszthalála nem az ő megváltása volt, hanem egy sátánista gyilkosság, a “keresztényinek” titulált bünös Vatikánnak napjai ,meg lesznek számlálva !