Aktuális, Társadalom

Véletlen vagy vendetta? – hirtelen elhunyt a rendőri túlkapás mindkét áldozata

Az Informația Liberă is megírta pár hete azt a megdöbbentő esetet, mikor nyolc romániai rendőr egy igazoltatást követően szabályszerűen elrabolt, egy elhagyott telekre hurcolt és megkínzott két fiatalembert, mert azok nem viseltek maszkot. A z ügyben eljárás indult, nyolc rendőrt vádoltak meg hivatali visszaélésessel és súlyos testi sértéssel.

A dolog megdöbbentő fordulatot vett, ugyanis mindkét bántalmazott, akik feljelentést tettek furcsa módon elhunytak.

Az eset dióhéjban: nyolc bukaresti rendőrt vettek őrizetbe a fővárosi ügyészség utasítására, annak vádjával, hogy tavaly szeptemberben súlyosan bántalmaztak két tinédzsert, azzal az ürüggyel, hogy azok nem viseltek arcmaszkot a szabadban. Az ügyészek szerint a rendfenntartók megkínozták, megalázták és egy félreeső részen magukra hagyták a két áldozatot.

 

A kilencedik rendőrt bírósági felügyelet alá helyezték, és kínzásban való bűnrészesség miatt bíróság elé állítják. Sajtóértesülések szerint a vádiratban az alábbiak szerepelnek: a rendőrök az egyik fiatal egy üres telekre hurcolták ahol körülbelül egy fél órán át verték, majd magára hagyták a több sebből vérző fiatalt.

A másik fiút állítólag megbilincselték, rendőrautóba zárták, és Zeţari térségének egyik utcájába vitték, ahol kirakták a kocsiból és magára hagyták.

A nyomozást a Bukaresti Törvényszék melletti ügyészség és a Korrupcióellenes Igazgatóság ( DNA) folytatja az eset kapcsán. A gyanúsítottak az előzetes letartóztatásukról szóló bírósági tárgyaláson részben beismerték a bűncselekményeket.

Ezek után derült ki, hogy mindkét bántalmazott fiatal meghalt. Természetesen lehet mindez véletlen, azonban a pattanásig feszült közhangulatban a hír kiszivárgását követően több variáns is borzolja az emberek idegeit: felvetődött az is, mi van, ha nem véletlen, hanem valami vendetta, a tanúk elhallgattatása történt?

Az egyik feljelentést tevő férfi három héttel ezelőtt hunyt el, a másik haláláról most számoltak be a hírtelevíziók.

Gyanús körülmények között elhunyt egy 39 éves férfi, holttestére egyik ismerősének otthonában bukkantak. Ő volt egyike azoknak, akiket állításuk szerint a bukaresti rendőrök elhurcoltak egy lakatlan területre és megkínoztak, mivel az utcán nem viseltek arcmaszkot. A rendőri túlkapás másik áldozata három héttel ezelőtt hunyt el.

Lucian Bode belügyminiszter is megerősítette hétfőn, hogy rövid időn belül mindkét férfi meghalt, a tárca ellenőrző testülete vizsgálódik a szeptemberi ügyben érintett rendőrörsön. A miniszter azonban kijelentette, „eszünk ágában sem lehet” arra a következtetésre jutni, hogy azok, akik feljelentést tesznek, „utólag eltűnnek”.

Az is kiszivárgott, hogy az egyik elhunyt fiatalember súlyos betegségben szenvedett állítólag évek óta és annak következtében hunyt most el. Ha ez igaz, akkor a rendőrök egy beteg embert vegzáltak és vertek össze szeptemberben, mert az nem hordta a rongyszájkosarat.

A vizsgálat folyamatban van, de túl nagy eredményre valójában senki sem számít. ( Fotó: Illusztráció)

 

guest
0 Comentarii
Feedback instant
Vezi toate comentariile