A covid-terrorizmust kiszolgáló és eszement, embertelen és orvosi alapot nélkülöző parancsait végrehajtó politikusok sehol nem népszerűek, azonban vannak olyanok köztük, akiknek sikerült kivívni az emberek jogos haragját és az ebből fakadó jogos bosszúvágyat. Már, amennyiben lehet bosszúnak nevezni azt, hogy felelősségre vonják azokat, akik egy hazug, globalista manőver szolgájaként népek életét tették tönkre, gazdaságokat, iskolai rendszereket és az egészségügyet verték szét egy esztendő alatt?
A mostanában legtöbbet felhozott hasonlat, a híres nürnbergi per-sorozat, ahol a második világháború után Hitler Adolf népirtásokban és kegyetlenkedésekben részt vevő elvtársait vonták felelősségre. A történelem akkor is bebizonyította, hogy igencsak forgandó a kereke, s akik ma korlátlan hatalmat élvezve zsarnokoskodnak, azok kis idő alatt az emberjogi bíróságokon a vádlottak padjába kerülhetnek.
A romániai helyzetet figyelve, kétségtelen, hogy a titokzatos hátérrel rendelkező egészségügyi államtitkár, Raed Arafat vinné el az aranyérmet, ha megválasztanák jelenleg a leggyűlöltebb romániai politikust.
Arafat, aki foglalkozását tekintve altatóorvos (tehát semmi tapasztalata sem a virológiában sem a járványügyben) és a SMURD roham-mentőszolgálat vezetője, a covid mizéria elszabadulása óta teljes hatalmú covid-fűrer Romániában, ahol ) akárcsak szerte a világon) az egészségügynek és az igazi orvostudománynak vajmi kevés joga volt beleszólni a p(l)andémiás hadviselésbe. A nyilvánvalóan hamisított, egy diagnosztizálásra alkalmatlan PCR teszt alapján jelentett statisztikák, a kórházi covid-protokollal megölt betegek százai, kigyulladt kórházak, ahol elevenen égtek szénné a betegek, kórházi osztályok önkényes éjszakai evakuálása, horrorfilmeket meghaladó „egészségügyi” rémtettek sorozata sem volt elég ahhoz, hogy Arafatot elmozdítsák a helyéről vagy akárcsak bármiért kérdőre vonják, miközben egy év alatt 4 egyszerhasználatos, bábminisztert neveztek ki az egészségügyi tárca élére Romániában.
Sőt a nagyhatalmú államtitkát attól sem ódzkodott, hogy azokat, akik beszóltak neki a közösségi portálokon ne jelentse fel, sőt egy fiatalembert, aki véleményét kissé vehemensen tette közzé, jogtalanul és erőszakkal bevitette a rendőrökkel a pszichiátriára, azt állítva, hogy a temesvári férfi „ beszámíthatatlan és közveszélyes”. Mit neki demokrácia, neki mindent szabad. Egyelőre.
Nyilván forródróttal kapcsolódik a covid-terroristák nagymestereihez.
Azonban egyre forr, és egyre érik a hangulat Romániában is, ahogy egyre világosabb, hogy mekkora globalista hazugságot nyomtak le világjárványként az emberek torkán, fenekestől felforgatva a társadalmakat a Földön.
Pár napja a Politikai.ro hírportál közzé tett egy szavazást, melyben azt kérdezték a románokat, felfüggesztenék e Raed Arafatot államtitkári posztjából és kérnék a felelősségre vonását, a szavazók 89, 9 százaléka igennel felelt.
A szavazást itt lehet megnyitni és szavazni.