Aktuális

Kiborul a bili a globálisan alkalmazott gyilkos covid-protokollról? – Irdatlan mennyiségű morfiumot és méregerős nyugtatókat írtak ki kezelésként a coviddal kezelt majd elhunyt betegeknek  a „halálkórházakban”

Eddig is nyílt titokként emlegették, sőt a sajtóban is több cikk jelent meg arról, hogy a covid osztályokon a hírhedt és globálisan elrendelt „covidprotokoll” során a betegeket félrekezelték, akaratuk ellenére lenyugtatózták, lekötözték és intubálták őket. Romániában több kórházban folyik emiatt ügyészségi vizsgálat, mivel az elhunytak hozzátartozói feljelentést tettek.

Az eddigi vizsgálatok azt igazolják, hogy a covid részlegeken döbbenetes mennyiségű morfiumot és méregerős nyugtatószereket írtak ki a kórházak patikáiból a covidosnak diagnosztizált  betegek részére.

Március eleje óta derültek ki sorra a sokkoló esetek arról, hogy milyen embertelenségek mennek végbe az Aradi Megyei Kórház covid-osztályán. Az is nyilvánosságra jutott, hogy több aradi család perelte be a kórházat, azzal vádolva az egészségügyi intézményt, hogy a covid-osztályra beutalt családtagjaik tulajdonképpen nem a virózistól, hanem orvosi félrekezelésektől és a kórházi bánásmódtól haltak meg.

A sajtónyilvánosság azonban úgy látszik nem hatotta meg az aradi „elsővonalas” hősöket”, mert az Auswitz-i lágerkórházakat lassan megszégyenítő történetek egyre-másra látnak napvilágot, tudtuk meg a criticarad.ro hírportál cikkéből.

A nyomozás során azonban egyre másra buknak ki a csontvázak a halálkórházak covid osztályainak szekrényéből.

Mint a vizsgálat során kiderült, az aradi megyei kórház  sürgősségi intenzívterápiás ATI osztályának covid részlegén  döbbenetesen sok morfium tartalmú  nyugtatót használtak fel.  Az 54  covidos betegek ápolására fenntartott ággyal rendelkező részlegen 11 000  erős, morfium tartalmú szert használtak fel a covid-éra alatt.

A legtöbb panasz és vizsgálat amiatt történt, mert orvosok és ápolók  ( nem bírva a lelki terhet) vallomást tettek arról, hogy a covid osztályokra begettózott betegeket  nagyon sok esetben akaratunk ellenére lenyugtatózták, az ágyakhoz kötözték és erőszakkal intubálták, ahogy ezt a globálisan elrendelt hírhedt covidprotokoll előírta.

Az Arad TV és az Arad online is megdöbbentő információkat tett közzé az aradi megyei kórház által felhasznált hatalmas morfiummennyiségéről.

“Így 2020. április 1. és 2021. május 1. között a megyei sürgősségi klinikai kórház három intenzív osztályán csaknem 11 000 adag morfiumot használtak fel, amelyeket a Covid vírussal fertőzött betegek „kezelésénél”.

Az ATI I – 27 ágyas szakaszban – ebben az intervallumban csaknem 3000 dózis morfint használtak fel, az ATI II – 15 ágyas részlegén – körülbelül 2000 dózis morfint, míg az ATI IV szakaszban – csak 12 ágyas szakasz – ugyanabban az időszakban több mint 6000 dózis morfiumot használtak fel .

Az aradi honlap szerint a morfiumot általában a nagyon erősnyugtatóval a Diazepámmal kombinálva adták be, és egyes orvosi források szerint a gyógyszertári kibocsátások itt is kérdéseket vetnek fel, mert van információ arról, hogy egymást követő napokon körülbelül 30 adag diazepámot kértek ki a kórház gyógyszertárából a covid osztályon fekvő betegek nevére.

Dr. Timiș Lenuta, az Arad Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenes orvos- igazgatója a sajtó kérdéseire csak annyit felelt, hogy folyik a vizsgálat, hogy kiderítsék, minek kellet az irdatlan mennyiségű morfium és méregerős nyugtató a covid osztályokra.

Ha vesszük azoknak a betegeknek a számát, akik a covid osztályokon feküdtek és elhunytak és viszonyítjuk ezt  a részlegen felhasznált méregerős nyugtatókkal, kiderül, mindegyik intubált beteg  morfiumból  és erős nyugtatókból a maximálisan megengedett adag dupláját kapta. Ami egyértelműen azt jelentené, hogy a covidos betegeket egyszerűen megmérgezték. Lélegeztető gépekre rakták őket és addig nyugtatózták őket, míg meg nem haltak.

Az ügyészség többrendbeli emberölés vádja miatt nyomoz, mint kiderült, egyre nő a feljelentést tevő családok száma.

A vizsgálat eredményei sok mindenre választ adhatnak, már amennyiben tisztességesen végzik ezeket a nyomozó hatóságok, így fény derülhet a globálisan alkalmazott gyilkos covid protokollra, mellyel több, mint valószínű több embert tettek el láb alól a „halálkórházak”covidosztályain mint bármilyen koronavírus.

Az aradi kórház meleltt nyomozás folyik a nagyszebeni és a marosvásárhelyi  kórházak covidosztályain történtekkel kapcsolatban is.

 

Forrás: national.ro, Arad TV, arad online.ro

guest
3 Comentarii
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
R.Jocó
R.Jocó
2 ani în urmă

Feltételezem nem a szerencsétlen betegekre „pazarolták” azt a sok morfiumot, mert annak naaagyon szép ára van a feketepiacon…

rearea82@gmail.com
1 an în urmă
Răspunde la  R.Jocó

Én ezekből a férgekből mindent kinézek! De vasvillával fogok az intenzivre menni legkozelebb es az orvosokat rakom gépre szurt tudovel!!!! Rohadt szemetladak megoltek apukamat.

Magdolna Horváth
Magdolna Horváth
1 an în urmă

Hasonló a helyzet a nyíregyházi kórházban is.

Telefon
305828870