Aktuális, GREAT RESET

WEF: a Sátáni Vének Tanácsa – Kik is rejtőznek Klaus Schwab pszichopata maffiájában? – 1. A „Majom bárónő”: JANE GOODALL, aki nagy állatbarátnak álcázva az emberiség kiirtását reklámozza évek óta

Mióta a világban kitört a COVID19 fedőnévvel ellátott bioterrorizmus, mely célja egy mesterségesen az emberiségre hazudott világjárvánnyal, az erre gyártott, védőoltásnak hazudott biológiai fegyverrel, gazdasági megszorításokkal és teljes társadalmi kontrollal tömeggyilkosságokat elkövetni az emberiségen, azóta került az érdeklődés központjába Klaus Schwab , a Gazdasági Világfórum (WEF) és az ebben a tulajdonképpen senki által nem választott elit-maffiában rejtőző alakok.

Schwab a WEF , azaz a pénz hatalmának égisze alatt jól kitervelten beszervezett vazallusait csempészte az országok kormányának vezetésébe, s az ily módon  ellenőrzött kormányokon keresztül sikerült ez a p(l)andémiának hazudott emberirtást is végrehajtani, mely jelenleg is folyik és mely az első nyilvánosan észlelhető akciója a „Great Reset” féle sátánista/globalista népirtásnak, mely a földi civilizációnak, az emberiségnek és az embert megteremtő Istennek üzent hadat.

Csapatunk az elkövetkezőkben folyamatosan igyekszik bemutatni azokat az alakokat, akik a WEF maffia takarásában, ilyen-olyan kitalált és többnyire hazug fedő sztori mögött évtizedek óta készítik elő a pokoli tervet, mely célja az emberiség nagy részének kiirtása, s a megmaradottak digitális rabszolgaságba, jobbágysorba taszítása.

A WEF mozgatta „személyiségek” zöme nemesnek hazudott, humanitárius, tudományos álarcokban hülyítik az embereket évek óta, környezetvédelem, állatvédelem, megannyi szépen tálalt hazugság fedezékében.

Éppen az „embervédelmet” felejtik ki, ugyanis ez a banda ma már bizonyított módon a tömeges népirtásra szakosodott.

Érdekes megjegyezni, hogy a WEF felső rétegében zömmel igen koros embereket, aggastyánokat találunk, az ún. felső tízezerből kikerülve. Lélektani szempontból ez sem utolsó tényező, ugyanis életük vége fele, ezek a szörnyetegek már nem fogják fel ( nyilván sosem fogták fel)  az emberi élet értékét, és hiába a rengeteg pénzük és hatalmuk  szembesülniük kell azzal, hogy a vérszérumok, szuper orvosi beavatkozások sem teszik őket halhatatlanná, tehát rögeszmésen kapaszkodnak az emberek elpusztításához.

Olyan ez az egész mint valami ötöd rangú horrofilmben, a gonosz, az emberek életére törő Sátáni Vének Tanácsa. Emlékezzünk csak a nemrég elpusztult Fülöp hercegre , II.Erzsébet volt férjére, aki egy tévé intejúban kijelentette:” Ha reinkarnálódnék, halálos vírusként szeretnék visszatérni a földre. Bármilyen furcsa is ez a kijelentés, amellyel a királynő férje, II. Erzsébet bekerül a történelembe, nagyon is valóságos, visszanézhető egy  1988-ban a DPA számára készült riportban.

Fülöp herceg a Bilderberg csoport tagja volt, és magas kora ellenére részt vett a globalista szervezet  titkos találkozóin 2018-ban és 2019– ben egyaránt. Talán az sem véletlen, hogy a 2012-es angliai olimpiai játékok megnyitó ünnepségén egy az egyben eltáncolták a 2021-ben végrehajtott COVID19-terrortámadást, a vírusháborút, a szanitéc diktatúrát, az egész gyilkos manipulációt. Nyilván a koreográfusoknak megvolt az ihletője ehhez is.

De hagyjuk most Fülöp herceget nyugodjon, ha tud, ott ahol van, s nézzünk meg egy másik furcsa figurát a WEF-es ördögi vének tanácsból: éspedig JANE GOODALL-t, a csimpánz-bárónőt, aki nagy humanitárius majommentőként nem hirdet kevesebbet , minthogy az emberiség számát le kell redukálni arra a szintre ahol az 1500-as években volt.

Ezt a magát nemesi kékvérűnek mondott JANE GOODALL ugyanis nyilvánosan hirdeti hosszú évek óta a WEF konferenciáin, csak eddig az emberek nem figyeltek ezekre a beszédekre, vagy ha hallottak is valamit erről, a hazug Mainstream ferdítései és a közöny miatt nem fogták fel, hogy ezek az alakok évtizedek óta azon munkálkodnak, hogyan lehetne az emberiség nagy részét elpusztítani.

 

 

JANE GOODALL-ról a Wikipédiában ezt olvashatjuk többek között:

„Dame Jane Goodall, DBE (London, 1934. április 3. –) angol etológus, antropológus és primatológus, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, a Jane Goodall Intézet és a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Goodall”.

Valerie Jane Goodall Londonban született Mortimer Herbert Morris-Goodall és felesége, Margaret Myfanwe Joseph első gyermekeként. Édesanyját a világ Jane könyvein keresztül Vanne néven ismerte meg. A család második gyermeke, Judy négy évvel később érkezett. A kis Jane második születésnapjára édesapjától egy élethű játékcsimpánzt kapott, amit a Londoni Állatkertben született csimpánzkölyök után Jubilee-nek neveztek el. A barátok figyelmeztették a szülőket, hogy egy ilyen ajándéktól rémálmai lesznek a gyereknek. De Jane imádta a majmot, amely ma is ott ül angliai otthonában, egy székben. Szüleik válása után, amikor Jane nyolcéves volt, a két lány az édesanyjukkal a tengerparti Bournemouthba költözött, ahol anyai nagyanyjuk és Vanne két testvére éltek.

Jane gyermekkorától kezdve nagyon érdeklődött az állatok iránt, érettségi vizsga után elvégzett egy titkárnői tanfolyamot, és 1957–58-ban Louis Leakey alkalmazottja lett Kenyában. Dr. Leakey úgy gondolta, az általa kutatott Olduvai-szurdok egykori emberszabásúinak viselkedését könnyebben lehetne rekonstruálni, ha megfigyelnék a mai emberszabású majmok egyéni és szociális viselkedését, természetes környezetükben. Így került Jane a Gombe-patak mellé csimpánzokat tanulmányozni. Rajta kívül még Dian Fossey figyelte meg a hegyi gorillákat Ruandában, illetve Birutė Galdikas az orangutánokat Borneón. Munkája idején Jane (dr. Leakey segítségével) rövid nagy-britanniai tartózkodásokkal a Cambridge-i Egyetemen írhatta a doktori dolgozatát 1962 és 1965 között.

Kétszer ment férjhez; 1964-ben Hugo van Lawickhoz, aki a National Geographic fotósaként dolgozott vele. Fiuk, szintén Hugo, 1967-ben született. Könyveiben Jane csak a becenevén, Grubként emlegeti gyermekét, aki élete első éveit szüleivel töltötte Afrikában. 1974-ben elváltak, majd egy évvel később Jane hozzáment Derek Brycesonhoz, aki a tanzániai parlament tagja, és az ország nemzeti parkjainak igazgatója volt, s akinek 1980-ban bekövetkezett haláláig nagyrészt Tanzániában éltek.

Jane ma a nagyvilágot járja, rengeteget utazik országról országra, és előadásokat tart arról – szavait idézve –, „hogyan használjuk az életünk ajándékát arra, hogy a világ egy jobb hely legyen.”

A szépre hazudott történet azonban csak aljas fedősztori, ugyanis a 88 éves csimpánz-bárónő a „szebb világot” valójában úgy képzelte el, hogy abból kiirtanak körülbelül 7,5 milliárd embert.

Ezt nem mi mondjuk, ezt ő maga adta elő a WEF  egyik 2020 januárjában megtartott konferenciáján, melynek videó részletét  alább mutatjuk be:

 

 

Tehát a nagy állatmentőnek, életmód-tanácsadónak, Föld-megmentőnek  eladott  sátáni vénasszony tulajdonképpen nyílt népirtást reklámoz. Nem mellesleg „nagyszerű” alkotásai egy részéről  bebizonyosodott, hogy közönséges plágiumok, innen-onnan összelopkodott részekből egybetákolt  nemes eszmékkel hülyíti a népeket évek óta.

Az 1500 –as években a Föld lakossága 461 millió ember volt.

Érdekesség, hogy a nemrég titokzatos módon felrobbantott vagy ledózerolt Sátán Oltárán is pont ez szerepel, hogy az emberiség számát 500 millió alatt kell tartani… De bizonyára ezek a tények is  „konteóknak” lesznek nyilvánítva a globalista agymosoda bűnözőinél.

 

A csimpánz-bárónó és a paródiának is rossz Greta Tunberg. Mintha egy ördögi boszorkányszombatról szabadult volna a gonosz nagyi-unoka páros a világra!

Pedig a képlet ma már a Napnál is világosabban  látszik, a WEF sátáni/globalista maffiája éppen egy évtizedek óta előkészített ördögi projektet hajt végre a bábkormányok segítségével, mely célja az emberiség nagy részének kipusztítása, a megmaradók teljes kontroll alá vetése.

Vajon valójában mit keresett a majmok között a népirtó banya? És persze annak is örülünk, hogy nem félt a majomhimlőtől…mely kórságot aztán eltitkolt mellékhatásként  szintén becsempészték WEF vakcinagyártói a COVID19 féle genetikai biológiai fegyverbe.

Ezeket a WEF-es elit-bűnözőket SENKI nem választotta meg, senki nem hatalmazta fel arra, hogy döntsenek bárki életéről vagy a Föld sorsáról. Kérdés, hogy a Föld lakosaiban mikor támad fel végre az életösztön és fordulnak szembe ezzel a pár száz terroristával, akik a pénz hatalmának védelme alatt éppen egy globális népirtást hajtanak végre?!

 

L. Szőke Mária

(Folytatjuk. Kövesse portálunk cikkeit a Facebookon is. )

 

 

Abonează-te
Notificare la
guest

1 Comentariu
Cel mai vechi
Cel mai nou Cel mai votat
Feedback instant
Vezi toate comentariile
Imre Budapesti
Imre Budapesti
2 ani în urmă

Azzal kezdeném, hogy „Sajnálatos módon”… Miért? Ugyanis az az igazság, hogy a leírtak valósághűek, és emiatt nem örülhet az EMEBRISÉG!

Nagyon is valós tényeket közöl, és csak kettőt emelnék ki:
1) „a Great Reset féle sátánista/globalista népirtás…, mely a földi civilizációnak, az emberiségnek és az embert megteremtő Istennek üzent hadat.”
E tényt sokan fel sem fogják, vagy figyelmen kívül hagyják, pedig ez az „egyedüli út” a megmenekülésre. Éspedig:
Arról Jézus is beszélt, hogy „Nagy nyomorúság lesz”, és most a világ ebbe az irányba „menetel”. Ez látszólag rossz hír! És miért látszólag?
A Máté 24:21-22 felel rá: „Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.”

A jó hír ez: „a választottakért megrövidíttetnek azok a napok.”! Itt a „vészkijárat”

2) „A WEF mozgatta „személyiségek” zöme nemesnek hazudott, humanitárius, tudományos álarcokban hülyítik az embereket évek óta, környezetvédelem, állatvédelem, megannyi szépen tálalt hazugság fedezékében.”

Ez a gondolatsor, nekem is „lejött” ma délelőtt. Pontosabban az a tény, amely már évezredek óta így van és kezdettől fogva az volt, hogy a „Jótevő” képében tetszeleg e világ ura! És természetesen a „Bábui” is. Ezek amolyan „kesztyűbábok” üresek, és nincs bennük lélek! Pontosítva: Egy pszichopata nem érez! Ahhoz hasonlítható amilyen egy gyökérkezelt fog!