Hiába váltották le a volt izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanjahut, az továbbra is folytatja agresszív covid-lobbiját, valószínűleg az új, megválasztott Naftali Bennett miniszterelnök háta mögött, derül ki a Times of Israel cikkéből. Netanjahu tárgyalásokat folytatott a Pfizer vezetőivel, Albert Bourla vezérigazgatóval, aki nemrég kijelentette egy interjúban, hogy a Pfizernek, Izrael az […]
Hónap: 2021 július
Hogyan válik Magyarország Európa legnagyobb emberi kísérletekre bérbe adott kísérleti laboratóriumává? : Horrorba illőek a magyar covid-illetékes egymásnak ellentmondó nyilatkozatai a Harmadik Oltásról
Pár héttel ezelőtt megjelent a nemzetközi sajtóban, hogy Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója egy roppant cinikus hangvételű NBC interjúban nyíltan kijelentette, hogy a gyógyszergyártó mamutvállalat Izraelt tekinti „legnagyobb kísérleti laboratóriumának” a covid kísérleti szerek lakossági, tömeges kipróbálásán. Oltották is a zsidó állam lakosságát orrba – szájba s aztán láss csodát, […]
Mit tud a hírhedt Pegasus program, amit Orbánék is megvettek, ha rákerül valaki telefonjára? Szó szerint mindent
Nem igényel felhasználói figyelmetlenséget a világraszóló megfigyelési botrányt kirobbantó Pegasus – a program a mobil tulajdonosának egyetlen mozdulata nélkül csempészhető be a telefonra. Ami ezután következik, az is figyelemreméltó: a kémszoftver olyannyira mindentudó, hogy több jogosultságot szerez magának a készüléken, mint amennyi a mobil használójának lehet. A jó hír, hogy […]
A görögöknek is tele a hócipőjük a covid-média hazugságaival: tüntetők támadtak meg egy tévé székházat Cipruson(+videó)
Oltásellenes tüntetők támadtak rá egy ciprusi televízió székházára- írja a HVG. A Sigma tévé agresszív valcona kampányt folytat s többször bírálta azokat, akik ellenzik a covid kísérleti szer, „védőoltás”, beadását , a covid-terror hivatalos médiájához hasonlóan manipulált és hazudozott. Ezzel lett tele a tüntetők hócipője és megostromolták a hazugság-gyár tévészékházat. […]
Egyre világosabb, a Delta variáns tulajdonképpen a kísérleti oltások mellékhatása lehet! – kamu-káosz a köbön: egyre több kétszer oltott brit kerül kórházba, miközben eltörölték a korlátozásokat
Az angol hatóságoknak el kellett ismernie, hogy a kétszer is beoltott angolokkal valami nem stimmel, ugyanis azok között akiket kórházba kell utalni , állítólag covidos tünetek miatt zömmel olyanok vannak, akik megkapták mindkét kísérleti vakcinát. Kérdés, vajon miért is? Ennek ellenére nemhogy immunitás nem alakult ki náluk az állítólagos covid-kór […]
Macron, az „Élysée-palota pszichopatája” a tűzzel játszik: a francia kormány meghirdette a „negyedik covid hullámot” mely könnyen egy új francia forradalomba csaphat át
Mint ez várható volt Emmanuel Macron múlt heti covid-terrorista bejelentései és a hétvégi tüntetéssorozat után a francia kormány hirtelen bejelentette a negyedik Covid19 hullámot. Úgy kezdődnek ezek a hullámok, mint egy rossz horror forgatókönyv előre megírt epizódjai. Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma – közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő hétfőn […]
Oltóközpontokat vertek szét a tüntetők Franciaországban
Az elmúlt hétvégén több százezer francia polgár vonult utcára, hatalmas tiltakozó megmozdulások zajlottak egész Franciaországban a kötelezővé tett covid-vakcina és az emberi szabadságot és méltóságot szembeköpő „védettségi igazolványnak” titulált „covid bárca” ellen tiltakozva. A tüntetők, több oltóközpontot megrongáltak, szétvertek. Biarritz-ban a tüntetők szétvertek egy teljes kórházi rézleget, ahol vakcina központot […]
Kis magyar ballada: Kásler Miklós letiltott a Facebookon – avagy a magyar vakcina-Mohács : és boldogan oltnak míg meg nem halnak?!
„Kásler Miklós” letiltott a Facebookon. Kásler Miklós, a magyarországi emberi erőforrások miniszterének hivatalos Facebook oldalát a gondolatcsendőrség kutyái és bérkommentelői éppoly agresszíven védik, mint teszik ezt a többi politikus látszat-profiljával, hiszen ezeknek a profiloknak a segítségével csepegtetik az igazi kórságot, a hazug média-mérget az emberek tudatába. Nyilván ezek a nett […]
Folytatódik a zűrzavaros Covid19-show: Angliában megszűntek a „járványhelyzet” miatti jogi korlátozások
A brit kormány négy lépésből álló nyitási tervének utolsó lépéseként hétfőtől megszűnnek az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt. Nincs többé létszámkorlátozás az esküvőkön vagy temetéseken sem, és minden olyan hely megnyithat, ami eddig zárva volt a járvány miatt, így az éjszakai szórakozóhelyek is. Mostantól az éttermekben […]
Ioana Mihăilă, a végleges szőrtelenítésből megtollasodott báb-egészségügyi miniszter most a „beoltatlan”orvosokat fenyegeti és zsarolja
Ioana Mihăilă, Románia jelenlegi egészségügyi minisztere ( a p(l)andémiás szezon alatti negyedik egészségügyi miniszter) természetesen nem virológus, nem járványügyi szakértő, hanem egy endokrinológus, aki Nagyváradon abból szedte meg magát, hogy magánklinikáin végleges szőrtelenítéseket végzett burjánzó szőrzetű kliensein. Nem is lehet tehát kétségbe vonni, mekkora szaktudással rendelkezik a virológia és a […]