A „covid19” megnevezésű szer jelenleg klinikai kísérleti szakaszban levő gyógyszer, mely egyelőre nem nevezhető védőoltásnak, mivel az eddig elfogadott orvosi és gyógyszerészeti kritériumok alapján, NEM felel meg azoknak a kritériumoknak, hogy védőoltásként lehessen megnevezni ezeket a szereket. Mivel eddig nem alkalmazott ismeretlen szerről van szó, a mellékhatások ismeretlenek. Fennáll annak […]
Hónap: 2021 június
Vége Netanjahu 12 éves uralkodásának? – megalakult az új izraeli kormány
A centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökének, Jaír Lapidnak sikerült az új izraeli koalíciós kormány megalakítása, és erről még szerda éjjel tájékoztatta Reuven Rivlin államfőt – közölte szerda este Lapid szóvivője. Bő két órával az éjféli határidő lejárta előtt először Manszúr Abbász, az iszlám hagyományőrző Raam párt elnöke látta […]
Unokáink is fizetni fogják: Iohannis és csapata évtizedekre eladósította Romániát – meg fogja közelíteni a 60 százalékot 2024-re a román államadósság
A kormánynak október 15-ig kell az Európai Bizottság elé terjesztenie a deficit 3 százalék alá történő csökkentésére kidolgozott stratégiát. „Minden be nem tervezett bevételt az államadósság csökkentésére kellene fordítani” – olvasható az Európai Bizottságnak (EP) a román kormánynak címzett ajánlásaiban. Az ajánlásokat azért fogalmazta meg az uniós testület, mert Románia […]
Amiről hallgatnak a nagy oltási kampányban: a Pfizer géntechnológiás kísérleti vakcinában levő tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre
Byram Bridle a kanadai Guelph Egyetem virológia és immunológia szaktekintélye néhány nappal ezelőtt komoly figyelmeztetést tett közzé Alex Pierson rádió műsorában a géntechnológiával módosított Covid oltásokkal kapcsolatban. Több orvossal közösen kérvényezték, Japánban hogy felvilágosítást kaphassanak a nyilvánosan még nem hozzáférhető állatkísérleti adatok eredményeiről a Pfizer/Biontech mRNA oltásaira vonatkozóan. Az adatokból, […]
Hogyan lehet gúny tárgyává tenni a magyar fővárost? – Orbánék kínai egyetemet csinálnak Budapesten – az ellenzék a kínai diktatúra tetteire hajazó utcaneveket adott a leendő egyetem környékén
A magyarországi kína-barát kormány – a főváros vezetésének tiltakozása ellenére is – támogatja, hogy egy kínai egyetem épüljön Budapesten. A kampusz a magyar főváros déli részén a Duna keleti partján lesz majd, és egyelőre négy karral terveznék: bölcsészet- és társadalomtudomány, műszaki és természettudományok, orvosi fakultás, valamint közigazgatás. A környéken ennek […]
Idegrohamot kapott és meggyilkolta két kisgyermekét egy máramarosi asszony
Megmagyarázhatatlan családi tragédia történt szerdán a Máramaros megyei Kápolnokmonostor községhez tartozó Rózsapatakon (Ruşor), ahol egy 28 éves nő megölte két kisgyermekét. az egyik gyerek egy éves és 9 hónapos volt, a másik 4 hónapos, most lett volna a keresztelője a jövő héten. A nyomozás folyik, a gyilkos „anyát” elmeorvosi szakértő […]
Embertelen körülmények, rabszolgamunka várt a román vendégmunkásokra Hollandiában
A holland munkafelügyeleti és idegenrendészeti hatóságok embertelen körülmények között élő vendégmunkásokat találtak egy vizsgálat során egy Linne település közelében fekvő farmon – írta szerdán az NlTimes holland hírportál. Az ötven, főként Romániából érkező vendégmunkást a farmon található omladozó épület hátsó barakkjában szállásolták el. A hírportál szerint a szellőzetlen alvóhelységek ablakain […]
A covid19 kísérleti vakcina a vérrög-képződés lehetősége miatt veszélyes lehet azoknak, akik repülőre ülnek: már figyelmeztették a pilótákat, oltás után pár napig ne üljenek gépre
A covid19 kísérleti vakcina a szervezetben vérrögöket képző mellékhatása egy új vetületben bukkan fel, mint akár életveszélyessé válható szövődmény, éspedig a repülőgéppel utazóknak jelent veszélyt. Tudott dolog, hogy olyan személyek, akiknek nagyobb esélyük van valami miatt, (betegség, sérülés, csonttörés) arra, hogy a szervezetükben vérrög képződjön, nem ülhetnek repülőgépre, mert a […]
A Johnson & Johnson 2,1 milliárd dolláros kártérítést kell fizessen a rákkeltő azbeszttartalmú hintőpora miatt
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elutasította a Johnson & Johnson fellebbezését, így a kozmetikumokat gyártó cégnek kártérítést kell fizetnie azoknak a nőknek, akik a cég rákkeltő hintőpora miatt indítottak keresetet. A Johnson & Johnsont még 2018-ban kötelezte egy bírósági ítélet arra, hogy fizessen 4,7 milliárd dollárt azoknak a nőknek, akiknél […]
Semmi értelme erőltetni az oltásokat, hagyják békén az embereket: a természetes immunrendszer hatékonyabb, mint a kísérleti oltás – Secara doktornő szerint a korlátozások többet ártottak az embereknek, mint a vírus
Ha a kormány tavaly nyáron nem vezetett volna be úgynevezett „járványügyi korlátozásokat” , az ősszel és télen elhunytak száma rendkívül csekély lett volna – mondja Dr. Oana Mihaela Secară. A főorvos, aki több mint egy éve kezel és gyógyít covidos betegeket arra figyelmezteti a közvéleményt és az illetékeseket , hogy […]