Társadalom

Társadalom

Aktuális Társadalom

Pénzt kínáltak a volt rendőrnek, hogy engedje covid-halottnak nyilvánítani szívinfarktusban elhunyt nejét – a férfi kitálalt az aljas esetről

Hónapok óta hallani azokat a történeteket, melyek szerint a kórházakban elhunyt emberek hozzátartozóinak pénzösszegeket kínálnak fel azért, hogy egyezzenek bele abba, hogy elhunyt rokonuk covidban halt meg. Úgy tűnik, azoknak, akik ilyen ajánlatot tudnak és mernek tenni, igencsak bőre szabták a költségvetését a pokoli színjátékban, ahol úgy játszanak az emberek […]

Aktuális Társadalom

Már nem fertőznek a „covidos” holttestek Romániában? : beengedik a hozzátartozókat és a papot a covid-osztályokon haldoklókhoz

A jelek szerint a román kormány covid-hadtestülete egyértelműem kezdi elveszíteni a talajt a lába alól, ezt igazolja minden újonnan hozott intézkedésük. Eddig „súlyos fertőzésveszélyre” hivatkozva megtiltották a látogatást a haldokló betegekhez is, sőt a papokat sem engedték be hozzájuk az utolsó kenet feladására. A covidosnak mondott betegeket fekete hullazsákban, meztelenül […]

Aktuális Társadalom

Mennyi jutalékot is kap a Román Orvosi Kamara elnöke a nagy  vakcinagyártó cégektől?- gyűrűzik a vírusháború: 70 orvos lázadt fel a covid-terrorimus ellen

Pár napja tart a botrány, az úgynevezett “vírusháború” Romániában, ugyanis 70 orvos megelégelte az orvosi etikát, emberséget felül- és átíró covid-protokoll terrorját és nyílt levélben tiltakoztak az egész p(l)andémiás őrület ellen, mely az egészségügyre hivatkozva felforgatta a világot, de egyre nyilvánvalóbb , hogy ez a történet nem az egészségügyről, nem […]

Aktuális Társadalom

Megtagadták a hatékony, olcsó gyógyszereket és euró milliókat számoltak el a covidosnak mondott betegek gyógyítására!- nyílt levélben bírálta a román kormányt egy kolozsvári bírónő

Egyre több romániai értelmiségi, orvos, jogász, közéleti szereplő lép fel nyíltan a több mint egy esztendeje tartó, a világot megnyomorító covid-terrorizmus ellen, melyről egyre inkább bebizonyosodik, hogy nem egy koronavírus okozta itt a fő gondot, hanem egy világszintűvé fejlesztett sátáni, társadalmi manipuláció. Élesen bírálta a romám kormány politikusainak covid-politikáját, azaz […]

Aktuális Társadalom

Feljelentést tettek a kórház ellen az elhunyt rokonai: azt állítják a covidosnak nyilvánított nőt megverték és ágyhoz kötözték a kórházban

Potyognak ki a csontvázak a romániai „halálkórházak” szekrényéből, egyre több olyan eset lát napvilágot, mely azt engedi sejteni, hogy a globális covid-protokollnak alávetett covid osztályokon az ég egy világon bármit megtehettek a teljesen kiszolgáltatott betegekkel az elsővonalas hősként feldicsért egészségügyi dolgozók. Újabb halálkórházbeli horror történet borzolja a romániai polgárok idegeit, […]

Aktuális Társadalom

A “konteósoknak” lett igazuk: az AstraZeneca maga is elismerte, veszélyes a vakcinája

Sokan a hiszékenyek és a covid-terroristák közül konteósoknak, összeesküvés elméletes „laposföldhívőknek” nevezték  azokat az embereket az elmúlt hetekben, akik egy az egyben kimondták, a dübörgő oltáspropaganda tulajdonképpen egy hazardírozó hatalmas emberkísérlet, s a „vakcinák” nem biztonságok. Lassan kiderül, egyáltalán nem konteók ezek a feltételezések, hanem durva, halálos tények. Egyre sötétebb […]

Aktuális Társadalom

Egy elhallgatott nyílt levél a génalapú oltások veszélyeire figyelmeztetett … volna…

A nyilvánosság elé került egy sürgős levél, amelyet az Európai Gyógyszerügynökségnek küldtek, és amelyre nem kaptak választ. A több orvos és tudós által aláírt nyílt levelet Emer Cooke-nak küldték, aki az Európai Gyógyszerügynökség ügyvezető igazgatója, és sürgősen tisztázni kéri a csak sürgősségi felhasználásra engedélyezett Covid-19 vakcinák biztonságosságát. az Egyesült Királyságban […]

Aktuális Társadalom

Szárba szökkent a covid-biznisz: hamis koronavírus-teszteket lehetett vásárolni Bukarestben

Románia a korlátlan lehetetlenségek országa, mint mondják, így meg sem kell lepődnünk azon, hogy máris felbukkantak a covid-mizéria üzérei, akik egyelőre csak hamisított negatív teszteket árulnak. Ismerve a felhozatalt, nem tarjuk kizártnak, hogy jó biznisz lesz a kamu oltási bizonylat is nemsokára. Hamisított koronavírus-tesztekkel kereskedett a hírek szerint egy bukaresti […]

Aktuális Társadalom

Az AstraZeneca azonnali hatállyal leállította a gyerekeken történő vakcina tesztelést – vajon hány áldozat lehet?

Felfüggesztették azt a nagy-britanniai tesztprogramot, amelynek célja annak kiderítése, hogy a gyerekeknek milyen immunitást nyújt az Oxford/AstraZeneca-vakcina-írja az MTI. Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója bejelentette: felfüggesztették azt a kísérleti oltási programot, amelynek célja annak kiderítése, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina milyen szintű immunitást nyújt a 6-17 év közötti korosztály […]

Aktuális Társadalom

Kávé cukorral és gyorsteszttel? – a Bolondok Bolygójának forgatókönyvében tesztelni akarják a vendégeket a vendéglőkben

Lássuk be, olyan lett a világ amelyben élünk, mintha  elmeháborodottak vették volna át benne az uralmat. A több mint egy esztendeje tartó covid-őrület egyik új vadhajtása, hogy a csőd szélére tántorgó romániai vendéglátósok most felvetették a „nagy lehetőséget”, hogy vállalják a vendégeik helyszíni gyorstesztelését. Ilyenkor persze csak nézhetünk ki a […]